A Facebook tegnap kezdődött fejlesztői konferenciáján Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a cég hamarosan elindítja saját tárkereső szolgáltatását. Az Index.hu tudósítása szerint a társkereső szolgáltatás igénybevételéhez a felhasználók egy a profiljuktól független randiprofilt hoznának létre, csupán keresztnévvel, s ezzel tudnának potenciális partnereket keresni az oldalon.
A bejelentésre hatalmas eladási hullám indult meg a Match Group részvények piacán, ez a társaság ugyanis a fő tulajdonosa több más cég mellett a pontosan ilyen szolgáltatást nyújtó Tindernek és az OkCupidnak is. A részvények csak a tegnapi kereskedési napon 22 százalékot zuhantak.
Kapcsolódó
Az, hogy a Facebook saját oldalába próbál integrálni már meglévő szolgáltatásokat is, nem újdonság. Emlékezetes, hogy a Microsoft által 2016-ban megvásárolt LinkedInnel konkuráló szolgáltatás versenytársaként tavaly novemberben indították el a Facebook álláskereső szolgáltatását. Ez egyelőre nem mért komoly csapást a LinkedInre. Legalábbis ez derül ki a Microsoft első negyedéves gyorsjelentéséből. A szolgáltatás ugyanis az év első három hónapjában 1,3 milliárd bevételt hozott a Microsoftnak, ami 37 százalékkal magasabb a 2017 első negyedévben elértnél.
A Marketwatch által megkérdezett elemzők szerint a piaci reakciók túlzóak lehetnek, s elképzelhető, hogy a Facebook szoláltatása nem fogja a már működő randialkalmazásokat tönkretenni. A Facebook célcsoportja az első körben ugyanis pont azok az emberek lehetnek, akik ugyan nyitottak lennének az ilyen típusú ismerkedésre, azonban pont a randialkalmazások használatától ódzkodnak.
A piac mindenesetre mára sem nyugodott meg, a nyitás előtti kereskedésben további 3,5 százalékos mínuszban jártak a Match részvényei.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve