A pénzintézet által tervezett vásárlások Európában lesznek, alapvetően a térségre összpontosulnak. Az első ügyben legkorábban a nyár elején-közepén várható bejelentés - derült ki a bankvezér szavaiból.
A már futó akvizíciók közül a szerb (Vojvodjanska banka) már elindult, a horvát (Splitska Banka) pedig a nyár végén fejeződhet be. A román ügy (Banca Romaneasca) 1-2 héten belül lezárulhat - foglalta össze a helyzetet.
Kapcsolódó
A Fidesz kétharmados győzelmét Csányi nem kívánta kommentálni, mondván: azt a piac már megtette. (A bankár-üzletember korábban, március közepén a a Bloombergnek úgy fogalmazott, hogy Magyarország kormányának hatalomban maradása az áprilisi országgyűlési választáson segítené a bankszektort abban, hogy egy támogató környezetben működhessen.)
A 2019-es költségvetés kapcsán konkrétumok még nincsenek, de az volt a korábbi ígéret, hogy a bankadó folyamatosan csökken majd - mondta egy kérdésre válaszul az OTP első embere, aki továbbra is különösen sérelmezi a tranzakciós illeték áthárítását a bankokra a havi két készpénzfelvétel ügyében.
Az OTP nem tervez jelentős számban fiókbezárásokat, de folyamatosan, külön munkacsoportban elemezzük a forgalmat, vizsgáljuk a kérdést, mivel követni kell az ügyféligények változását - mondta lapunk kérdésre Csányi. Szavai szerint a nyitások és zárások eredményeként 1-2 darabbal csökkenhet a fiókok száma. Ha azonban az ügyfelek igénylik, akár növekedés is jöhet. Budapest környékén van rá példa ugyanis, hogy jelenleg nincs OTP-fiók, de vannak ügyfelei és közben arrafelé több takarék és más bank is bezárt - ilyen helyeken például logikus lépés lehet megjelenni.
A megvásárolt külföldi bankoknál viszont érdemi változások lehetnek, 60-70 fiókot bezárása várható - tette hozzá Wolf László, a OTP vezérigazgató-helyettese.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve