Kevesebb mint négy óra alatt elérte az ötmilliárd eurót a ma kibocsátott olasz lakossági államkötvény jegyzése - a legutóbbi hasonló esetben, tavaly októberben ennyi idő alatt csak egymilliárd euróig jutottak a vásárlók. Az a kibocsátás abszolút rekordot hozott: összesen 18 milliárd euró értékű papírt vittek el - ennyit még soha nem ért el az olasz kincstár egyetlen alkalommal.
Most elvben április 18-ig tart a jegyzés, de a kincstár - ellentétben a tavalyi három ilyen kibocsátással - fenntartja magának a jogot, hogy előbb lezárja. Hivatalosan nem tették közzé, mekkora összeget szeretnének elérni, de az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap honlapjának információi szerint a kincstár beérheti az első ilyen kibocsátásból befolythoz hasonló, 7,3 milliárd euró körüli összeggel, a 10 milliárd eurót pedig valószínűleg nem akarják átlépni.
A kifejezetten kisbefektetőknek szóló, bankfiókokban, postán és online, jutalék nélkül jegyezhető kötvény 2017 áprilisában jár le, éves garantált hozama 2,25 százalék, plusz az olasz infláció mértéke (utóbbi a dohánytermékek nélkül számolva, idén márciusban 1,6 százalék volt). Aki lejáratig megtartja a papírt, az 0,4 százalékos prémiumot is kap mindezen felül.
Az olasz háztartások eladósodottsága kifejezetten alacsonynak számít Európában (államadósságának GDP-arányos mértéke viszont 130 százalék körül van, a második legnagyobb Görögország után). A lakosságnak szóló inflációhoz kötött kötvényeket a szakértői Monti-kormány vezette be, tavaly a három kibocsátásból összesen 27 milliárd euró folyt be, megkönnyítve az adósságfinanszírozást.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve