Nagyon megnőtt a félelem a befektetők körében egy esetleges világgazdasági lassulástól az elmúlt egy hónapban, ez derül ki a Bank of America Merrill Lynch felmréséből, amely során 260, összesen 689 milliárd dollárnyi vagyon allokációjáért felelős szakembert kérdeztek meg. A felmérésben a válaszadók nettó 11 százaléka számít arra, hogy a világgazdaság lassulással néz elébe a következő 12 hónapban, míg egy hónapja még nettó 15 százalék a növekedésben bízott. Ez a legnagyobb negatív irányú változás egy hónap leforgása alatt tavaly július-augusztus óta, amikor először súlyosbodott igazán az európai adósságválság.
A vállalati eredményekkel kapcsolatos várakozások is hasonló mértékű romlást mutatnak, míg május elején még nettó egy százalék globális szinten profitnövekedést várt, most már 19 százalék a profitok csökkenését tartja valószínűbbnek.
A befektetők pesszimizmusuknak megfelelően agresszívan váltottak kockázatkerülő üzemmódba. A portfóliókon belül az átlagos készpénzállomány aránya olyan magasra nőtt, amelyre utoljára 2009 januárjában volt példa, a pénzügyi válság legsötétebb időszakában, immár 5,3 százalékot tesz ki a májusi 4,7 százalék után. Eközben a részvényeket alul, a kötvényeket felülsúlyozzák a portfóliókban.
Eközben a befektetők egyre inkább a fiskális és monetáris politika irányítóitól várják a megoldást. A megkérdezettek többsége szerint a jelenlegi monetáris politika túlságosan is restriktív, nettó 6 százalék volt ezen a véleményen, ami a legmagasabb érték 2008 decembere óta. Csak emlékeztetőül, májusban még nettó 15 százalék túl lazának ítélte a monetáris politikát. Globális szinten a fiskális politikát 28 százalék tartja túlzottan restriktívnek a májusi 23 százalékot követően.
Még nem folyik vér a tőzsdéken
A befektetők éxtrém módon kockázatkerülő pozíciókat vettek fel az elmúlt időszakban, s a részvénypiacok túladott állapotban vannak. Azonban még nincs jele annak, hogy sor került volna a befektetők részéről a teljes kapitulációra - mondta Gary Baker, a BofA Merrill Lynch vezető európai részvénystratégája. A múlt hónapban még csak remény volt a befektetők részéről arra, hogy a politikai döntéshozók fellépnek a problémák kezelése érdekében, ez most elvárássá változott - mondta Michael Hartnett, a befektetési bank vezető globális részvénystratégája.
Nagy zavar a fejekben
A kockázatkerülés ellenére a befektetők úgy gondolják, hogy a részvények alul, a kötvények felülárazottak. Nettó 48 százalék tartja olcsónak a részvényeket, ami a felmérés történetében az eddigi legmagasabb érték. Májusban még csak 35 százalékos volt ez az arány. Emellet 83 százalékuk véli úgy, hogy a kötvények túlárazottak, ami szintén rekordnak számít.
Utóbbi meglehetősen furcsa fejlemény az allokációkat is figyelembe véve, a helyzet tehát az, hogy a befektetők olyan dolgokat súlyoznak felül a portfóliókban, amelyek szerintük drágák, s azt tartják alul súlyozáson, amelynek olcsóságáról meg vannak győződve.
De nem csak eszközosztályok tekintetében, hanem földrajzi csoportosításban is tetten érhető az irracionálisnak tűnő hozzáállás. Az európai eszközök alul súlyozása mellett a befektetési szakemberek ezzel a régióval kapcsolatban vannak legnagyobb arányban azon a véleményen, hogy alulárazott. Immár 45 százalék van ezen a vélemények a májusi 27 százalékot követően.
Már megint a kínai lassulás
A múlt hónapban a kínai gazdasággal kapcsolatos még növekvő optimizmus mostanára elolvadt. Májusban még a felmérésben résztvevők nettó 10 százaléka várt az ázsiai ország gazdaságától növekedést egyéves távlatban, most a pesszimisták és az optimisták aránya nagyrészt kiegyenlítődött. A feltörekvő piacok irányában is alábbhagyott a lelkesedés, már csak nettó 17 százalék súlyozza őket felül a májusi 34 százalék után.
Az amerikai részvényeket felülsúlyozók aránya nettó 26 százalékról 31 százalékra ugrott, mindezt úgy, hogy közben 36 százalékra emelkedett az amerikai gazdaságtól a következő egy évben lassulást várók aránya.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve