Kereken 150 évvel ezelőtt, 1864-ben kezdte meg működését a magyar tőzsde. Ebből a jubileumi alkalomból a Budapesti Értéktőzsde különleges jótékonysági aukciót rendez június 17-én, amelyen Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, és a tőkepiachoz kötődő neves személyiségek által felajánlott relikviák kerülnek kalapács alá.
Az árverésen a 22 személy által felajánlott tárgyak között olyan különlegességek szerepelnek, mint például:
- Áder János köztársasági elnök által dedikált emléklap;
- Orbán Viktor miniszterelnök töltőtolla, mellyel stratégiai fontosságú dokumentumokat írt alá 2010 óta;
- Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök által dedikált fotómontázs;
- André Kostolany hagyatékából számos értékes és egyedi tárgy;
- a Budapesti Értéktőzsde csengőjének aranyozott kicsinyített másolata;
- a Budapesti Értéktőzsde eredeti Alapító Okirata, amelyben negyvenkét évnyi kényszerszünet után, 1990-ben döntöttek a Budapesti Értéktőzsde megalapításáról.
Ezeken kívül kalapács alá kerülnek többek között műtárgyak, eredeti, történelmi jelentőségű részvények, valamint a tőzsdét ábrázoló korabeli, értékes képek, könyvek, tusrajzok is. A jótékonysági aukció katalógusa az összes felajánlott tárggyal megtekinthető a www.bet150.hu oldalon.
A BÉT a Winkler Nóra által vezetett árverésből befolyó összeget a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére korábban létrejött Pénziránytű Alapítvány, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Befektetések és vállalati pénzügyi tanszék alapítványa számára ajánlja fel. A két alapítvány támogatásával a BÉT hosszú távú célja, hogy fejlessze a pénzügyi kultúrát, így az emberek mindennapi életük során megalapozottabb döntéseket hozhassanak megtakarításaikkal, pénzügyeikkel kapcsolatban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve