A tájékoztatás szerint a társaság igazgatósága csütörtökön határozott arról: ha a társaság szavatolótőke és likviditási helyzete arra lehetőséget teremt, akkor javasolja a közgyűlésnek, hogy az osztalékfizetésre rendelkezésre álló adózott eredmény teljes összegét fizessék ki a részvényeseknek osztalékként - írja az MTI.
Közzétették a BÉT honlapján azt is, hogy az életbiztosító igazgatósága döntött a társaság tulajdonában lévő leányvállalat, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) alaptőkéjének 1,5 milliárd forinttal történő felemeléséről, valamint osztalékpolitikájának módosításáról.
Kapcsolódó
Az alaptőke-emelés során az EMABIT harminc darab, egyenként egymillió forint névértékű, névre szóló dematerializált törzsrészvényt, darabonként ötvenmillió forint értéken bocsát ki. Az alaptőke-emelés után 1 milliárd 60 millió forintra emelkedik a társaság alaptőkéje, amely 1060 darab, egyenként 1 millió forint névértékű névre szóló törzsrészvényből áll.
Az alaptőke-emelés mellett az életbiztosító igazgatósága döntött az EMABIT osztalékpolitikájának módosításáról. A határozat alapján, ha a szavatolótőke és likviditási helyzet arra lehetőséget teremt, az osztalékfizetésre rendelkezésre álló adózott eredmény 100 százalékát kifizetnék osztalékként anyavállalatnak. Az osztalékfizetés hatására az EMABIT szavatoló tőke megfelelése nem csökkenhet 160 százalék alá.
Az életbiztosító a tőzsde honlapján tájékoztatott arról is, hogy a társaság igazgatósága döntött a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. megalapításáról. A pénzügyi közvetítő függő ügynökként kezdi meg biztosítási- és pénzügyi közvetítési tevékenységét. Az alapítás célja a társaság disztribúciós csatornáinak bővítése, ezáltal az új szerződések volumenének növelése.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága határozott a munkavállalói résztulajdonosi program megalapításáról is, erre a társaság közgyűlése által elfogadott javadalmazási irányelvek végrehajtása érdekében került sor. A munkavállalói résztulajdonosi program kiterjed a társaság 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. munkavállalóira is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve