A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a BTel értékpapírok tőzsdei kereskedését, így 2014. november 4. napján publikált határozatában kötelezte a BUSINESS TELECOM (BTel) Nyrt.-t többek között arra, hogy legkésőbb egy munkanapon belül tájékoztassa a nyilvánosságot a www.kozzetetelek.hu oldalon - azaz az MNB által működtetett hivatalos információtárolási rendszerben - a 2014. május 5-én általa publikált 2013. évi éves jelentéséhez kapcsolódó körülményekről. Ezek ugyanis közvetlenül érinthetik a BTel megítélését, illetve az általa nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok értékét vagy hozamát.
A BTel az MNB felszólítására 2014. november 5. napján 17 óra 03 perckor rendkívüli tájékoztatást tett közzé a kozzetetelek.hu honlapon. Tekintettel arra, hogy a BTel az MNB felszólításának a rendkívüli tájékoztatás megjelentetésével eleget tett, az MNB határozatával a mai napon haladéktalanul intézkedett az érintett értékpapírok tőzsdei forgalmazásának visszaállításáról - olvasható a jegybank közleményében.
A rendkívüli tájékoztatás tartalma azonban nem felel meg teljes körűen az MNB által hivatalosan ismerteknek. A befektetők védelmének, jogos érdekeinek és esélyegyenlőségének érvényre juttatása érdekében így az MNB a mai napon meghozott - a jegybank korábbi intézkedését megalapozó tényeket, adatokat és információkat is tartalmazó - határozata teljes terjedelemben történő közzététele mellett döntött.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve