Az MNB vizsgálati programjába illeszkedő átfogó ellenőrzést végzett a Hold Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zrt.-nél, áttekintve annak tevékenységét 2016. január 1-től kezdődően.
A vizsgálat jogszabálysértő hiányosságokat tárt fel az alapkezelőnél − többek között - az osztalék megállapítás és kifizetés, a javadalmazási politika és gyakorlat, valamint a bizalmas információkhoz hozzáférő releváns személyek személyes ügyeleteire vonatkozó belső szabályozottság területén.
A kezelt befektetési alapok kezelési szabályzatainak forgalmazási díjra vonatkozó információi nem voltak összhangban a releváns forgalmazási szerződésben foglaltakkal, nem volt biztosított a megfelelő elektronikus portfólió nyilvántartási rendszer alkalmazása és a kockázatok kezelése érdekében szükséges forgatókönyv-elemzések elkészítése, s a megfelelési jelentés elfogadása sem került minden esetben dokumentálásra, megakadályozva ezzel annak utólagos ellenőrizhetőségét.
Az alapkezelő emellett egyes befektetési döntéseit nem a jogszabály által elvárt, ügyfélérdekeket védő gondossággal és körültekintéssel hozta meg, a befektetési döntések végrehajtása pedig nem különült el maradéktalanul azok elszámolásától és adminisztrálásától. Az előzetes ügyfél-tájékoztatás körében a cég által alkalmazott alkalmassági tesztek hiányosságai, illetve egyes esetekben a válaszok nem megfelelő kiértékelése - a teszt funkciójával ellentétben - nem adott teljes körű képet az ügyfelek befektetési ismereteiről, illetve kockázat - és pénzügyi teherviselő képességéről.
Az alapkezelő egyes informatikai rendszerei, a katasztrófa-elhárítás tervezése és kezelése, a katasztrófa-helyreállítási tervei, adatszolgáltatási és szavatolótőke-követelmény számítási gyakorlata, valamint a szakmai felelősségbiztosításának tartalma sem felelt meg maradéktalanul a jogszabályi előírásoknak - olvasható a közleményben.
Így az MNB ma közzétett határozatában figyelmeztette az alapkezelőt az átfogó vizsgálatban feltárt jogsértések megszüntetésére, valamint a vonatkozó működési és előzetes ügyfél-tájékoztatási jogszabályok betartására. A jegybank az átfogó vizsgálat keretében megállapított jogszabálysértések miatt 22 millió forint bírságot is kiszabott. Az alapkezelőnek írásban kell tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről.
Az MNB a bírságösszeget elsősorban a cég tőkepiaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, valamint a - részben rendszerszintű és az ügyfelek széles körét érintő - jogsértések mögött húzódó hiányosságok alapján állapította meg. Enyhítő körülményként vette ugyanakkor figyelembe, hogy az alapkezelő már a vizsgálat során számos azonnali intézkedést tett a hiányosságok megszüntetése érdekében, s a feltárt jogsértéseknek nem volt negatív hatása a pénzügyi intézményrendszer tagjaira.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve