A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Az OTP második negyedéves konszolidált korrigált (bankadót nem tartalmazó) adózott eredményére vonatkozó, a bank által összegyűjtött elemzői előrejelzések átlaga 41,98 milliárd forint, ami 1 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti szinttől, míg negyedéves összevetésben mintegy 5 százalékos csökkenést mutat. A pénzügyi szervezetek különadóját is tartalmazó konszolidált számviteli adózott eredményre a várakozások átlaga 34,84 milliárdot tesz ki, szemben a tavalyi azonos időszak 27,4 milliárdos eredményével. A közlemény azonban felhívja a figyelmet, hogy az eredmény dinamikája a csak a bázisidőszakot érintő goodwill-leírás és a tárgynegyedévet terhelő bankadó miatt nem értelmezhető. A gyorsjelentést augusztus 19-én hozzák nyilvánosságra.
A csoportszintű nettó kamatbevételek terén kis csökkenés valószínű, mivel a kifutó és lejárt hiteleket nemigen pótolták az új kihelyezések, ezenkívül pedig a rubel/forint árfolyam változása is kedvezőtlenül hatott az időszak során − mondta a Napi Gazdaságnak Herczenik Ákos, a Raiffeisen elemzője. Negyedéves összehasonlításban a működési költségek is növekedhettek, ám ezt kompenzálhatják az emelkedő díjak, illetve a szigorú költségkontroll.
A svájci frank elszabadulása mindenesetre a második negyedév eredményét még nem érintette, a jegyzés megugrása majd a harmadik negyedévre lehet komolyabb hatással a céltartalékolás miatt.
Az árfolyam szempontjából így inkább az lehet érdekes, hogy mit mond majd a menedzsment a svájci frankról, illetve a bank ellenálló-képességéről − véli Herczenik. Mindazonáltal az OTP árfolyamát érinti a legérzékenyebben a nemzetközi hangulat ingadozása, így nagyobb nyugalommal csak 240-es frankárfolyam alatt, 4400 fölötti zárásokat követően érdemes belevenni a papírba.
| 2010. | 2011. II. n.-év | Változás | |
| II. n.-év | konszenzus* | (év/év, százalék) | |
| Mûködési eredmény egyedi tételek nélkül | 54295 | 52209 | -4 |
| Összes bevétel egyedi tételek nélkül | 198444 | 195586 | -5 |
| Nettó kamatbevétel egyedi tételek nélkül | 149743 | 151951 | 1 |
| Nettó díjak, jutalékok | 33983 | 34148 | 0 |
| Mûködési költség | -88089 | -90300 | 3 |
| Kockázati költségek összesen (hitelezési és egyéb deviza-céltartalékok átértékelõdési eredménye nélkül) | -87538 | -53077 | -39 |
| Az OTP Csoport konszolidált, IFRS szerinti eredménykimutatása | 27402 | 34835 | 27 |
| Konszolidált adózás utáni eredmény (korrigált: kapott osztalék, nettó végleges pénzeszköz adás/vétel, goodwill-leírás és pénzügyi szervezetek különadója nélkül) | 42310 | 41980 | -1 |
| *2011. augusztus 12-én 9 elemzõ elõrejelzése alapján számított konszenzus Forrás: OTP Bank | |||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve