A BUX enyhe csökkenéssel nyitott szerdán, majd délelőtt a Richternek köszönhetően erősödött, de később a magyar gyógyszerpapír is elveszítette lendületét, és végül eséssel fejezte be a napot. A Richter reggeli bejelentése szerint az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyt adott ki a társaság új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó Reagila gyógyszerre (cariprazine), amely az Európai Unió összes tagállamára érvényes - írta az MTI.
A nyugat-európai és a régiós indexek túlnyomórészt pluszban zártak, például a londoni index 0,5 százalékkal, a párizsi 0,7 százalékkal, a frankfurti pedig 0,2 százalékkal emelkedett. A New York-i értéktőzsde irányadó mutatói vegyesen nyitottak.
Kapcsolódó
A Mol 0,92 százalékkal 21 620 forintra gyengült, 991,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 0,30 százalékkal 9619 forintra erősödtek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 473 forintot ért, forgalma 116,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,44 százalékkal 6720 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve