Az amerikai profi befektetők a hét közepére tovább csökkentették kitettségüket a részvénypiacon, s ezzel már-már szélsőségesen pesszimista hangulat alakult ki körükben. Az NAAIM, az amerikai aktív befektetési alapkezelők szövetségének felmérése szerint tagjai átlagos átlagos részvénypiaci kitettsége 25,95 százalékosra csökkent az egy héttel korábbi 42,79 százalékról. Ez jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 42,79 százalékhoz képest, de még drasztikusabb zuhanást jelez az áprilisban és május elején mért szélsőségesen magas, 80 százalék feletti értékekhez képest.
Ilyen alacsony értéket utoljára tavaly júliusban, egy lokális piaci mélyponton vett fel a mutató, s ez azt jelzi, hogy az emelkedésre játszók többsége már az amerikai részvénypiacon zárta ilyen irányú pozícióit. A jelentősen lecsökkent long pozíciók ebben a körben kedvező jelnek tekinthetők a piac további teljesítménye szempontjából, hiszen azt mutatja, az aktív portfólió menedzsereknek elegendő pénz állhat immár rendelkezésükre a partvonalon ahhoz, hogy megvegyenek egy további áresést. Önmagában ennek a mutatónak az alacsony értéke persze nem garancia arra, hogy a pozitív fordulat bekövetkezik, hiszen az elmúlt években volt már arra példa, hogy erről a szintről tovább csökkent a mérőszám, a nettó short kitettséget jelentő 20 százalék alatti tartományba úgy, hogy közben a részvényindexek tovább estek.
Kapcsolódó

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve