Talán kezdenek visszatérni a magyar részvénypiacra a külfödiek vásárlóként. Az idén januárban ugyanis már második egymást követő hónapban nettó vásárlók voltak, amire csak tavaly év elején volt utoljára példa. Januárban ugyanis 26,6 milliárd forint értékben vettek a külföldiek magyar részvényeket - gyakorlatilag egyedüliként a piaci szereplők közül. Mellettük ugyanis egyedül a nem pénzügyi vállalatok voltak azok amelyek több részvényt vásároltak, mint amennyit eladtak, igaz itt a plusz csupán 1,8 milliárd forint volt.
A magyar állam viszont szépen elkezdte csepegtetni a részvényeit. A tavaly novemberben 30 milliárd forint értékben a nyugdíjpénztáraktól átvett vagyonból ugyanis decemberben és januárban is adtak el. A decemberi 0,7 milliárd forintot januárban még 0,5 milliárd forintnyi eladással spékelték meg. A hivatalos bejelentések szerint - ez csak az öt százalék feletti részesedéseknél kötelező - azt lehet tudni, hogy Richter-, és Magyar Telekom-papírokat biztosan adtak el.
Nagy eladó volt viszont a magyar lakosság. Januárban 7,1 milliárd forint értékben szabadultak meg részvényeiktől, amiben azonban az emelkedő árfolyamok kihasználása mellett a végtörlesztéshez szükséges pénz előteremtése is szerepet játszhatott. A háztartások ugyanis decemberben is közel 14 milliárd forint értékben adták el részvényeiket. Összességében ezért csupán 9,5 milliárd forint volt a nettó vásárlások értéke januárban.
Ugyanakkor a részvények árfolyamemelkedésének betudhatóan minden tulajdonosi kör értéknövekedést könyvelhetett el. Természetesen a 443,7 milliárd forintos januári árfolyamváltozásból a külföldiek tehették volna a legtöbbet zsebre, ők ugyanis 284,2 milliárd forint pluszt könyvelhettek el egy hónap alatt a részvényeiken. A második legnagyobb nyertes az államháztartás volt, amely 65 milliárd forint pluszt könyvelhetett el részvényportfólióján januárban. A magyar háztartások a jelentősebb eladások ellenére is 43,3 milliárd forintot nyertek az év első hónapjában, így azt lehet mondani, hogy jól indult az év a befektetők számára.
Az állampapírpiacon viszont nem lehet ilyen kedvező tendenciát látni, egyelőre ugyanis csupán egy hónapig, decemberben voltak nettó vásárlók a külföldiek. Januárban ugyanis közel 16 milliárd forint értékben adtak magyar állampapírokat a külföldek, így az elmúlt negyedév átlagában - a novemberi jelentős, közel 228 milliárdos nettó eladásnak betudhatóan - még mindig nettó 174 milliárd forint értékben szabadultak meg a magyar állam kötvényeitől. A háztartások, ha minimális értékben is de szintén eladók voltak, a vevői oldalon így egyedül amagyar állami intézmények álltak. Az államháztartás, a Magyar Nemzeti Bank, és az egyéb monetáris intéznmények ugyanis együttesen több mint 200 milliárd forint értékben vásároltak, így nettó 108 milliárdos pluszba húzták az összesített értéket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve