Viszonylag csendesnek mondható napon van túl a forint, hiszen egész nap mindössze egy forintnyit mozgott az euróval szemben - mondta a Napi.hu érdeklődésére Csajbók Róbert, az ING Bank devizapiaci kereskedője. A nap elején ugyanis még 302,8 forinton jegyezték az eurót és ekkor még - többek között a jó tőzsdei hangulatnak is köszönhetően - erősödni tudott a hazai fizetőeszköz és egészen 301,6-ig lementünk. Ez nem magyar sajátosság volt, hiszen a régióban több deviza, így például a cseh korona is erősödni tudott az euróval szemben.
A nap végére azonban elfogyott a forint lendülete és délután fél 5 után pár perccel ismét 302,5 forintot kértek egy euróért. Ekkor egy dollár 222,9, egy font 369,3, egy svájci frank 244,9, míg a japán jen 2,1357 forintot ért.
Nagy mozgást a következő napokban sem vár az ING szakembere, szerinte ezt támasztja alá az is, hogy hiába lett nagyobb a vártnál az MNB tegnapi kamatvágása, érdemi hatás nem volt látható az árfolyamon. Ennek megfelelően várhatóan folytatja az év eleje óta tartó lassú gyengülését a forint; legalábbis a következő erős szintig 304,4-ig mindenképpen. Sokszor visszafordult innen már korábban is az árfolyam, így nem lenne meglepő, ha ismét ez történne - vélte Csajbók.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve