Az eurózóna adósságválságában kérdéses, hogy hathatós lépéseket tudnak-e ősz során tenni a vezető gazdaságpolitikai döntéshozók, illetve az Európai Központi Bank, ez pedig újra ronthatja a befektetői légkört, gyengítve a térségi devizákat az euróval szemben. A hírügynökségnek nyilatkozó Mateusz Sutowicz, Bank Millennium varsói szakértője úgy fogalmazott, hogy szerinte elégtelen lesz az, amit az EKB tenni fog, noha az eddigi jelzések a bank felől jelentősen javították a befektetői légkört.
Nemcsak ez, hanem a térségben is lassuló gazdasági növekedés a másik fontos kockázat a régiós devizák erejének tartósságára, ugyanis például a közvonalazódó jegybanki kamatcsökkentések mérsékelhetik a fizetőeszközök iránti vonzalmat a kamatkülönbséget kereső carry trade piaci szereplők között.
A forint a héten 275 közelében 11 hónapos, a lengyel zloty a 4,00-es szint közelében egyéves csúcsra ért az euróval szemben és a fenti (külpiaci) környezet mellett kérdéses, hogy folytatódhat-e a nagy felértékelődés. A Portfolio.hu elemzése a forint kilátásairól:
A hírügynökségnek nyilatkozó Kondrát Zsolt, a budapesti MKB Bank vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy a forint szempontjából a legfontosabb kockázat az eurózóna válságának fokozódása és jelezte, hogy nem számít gyors megállapodásra a magyar kormány és az EU/IMF között a hitelkeretről sem.
Mint az alábbi ábrán látszik, ha január elsejéhez viszonyítunk, akkor egyértelműen a forint mutatta idén eddig a legnagyobb szárnyalást az euróval szemben (kb. 12,5%), igaz éppen január első napjaiban volt történelmi összevetésben is az egyik leggyengébb a magyar fizetőeszköz (315-320 körül járt). Érdemes emiatt más viszonyítási pontot választani.
Amennyiben a globális kockázatkerülés május eleji kibontakozását választjuk kezdő dátumként, akkor a forint már nem mutat kiugró teljesítményt az euróval szemben a régiós devizák között, hanem fej-fej melletti felértékelődés látszik a lengyel zloty-val (2-2,5%-os mértékben). A hírügynökségi felmérés szerint egy éves távon mind a forint, mind a lengyel zltoy lényegében a mostani szinteken mozoghat az euróval szemben, azaz nincs már nagy felértékelődési potenciál bennük.
Mindkét, a régiós devizák relatív teljesítményét bemutató ábrán látható volt, hogy a román lej teljesen elvált a mezőnytől a relatív alulteljesítés irányába. Ez az utóbbi hónapokban felerősödött román belpolitikai válsággal (jogrendszeri változások, állami eltávolítási kísérlete, stb.) függött össze és történelmi mélypontra gyengítette a lejt az euróval és a dollárral szemben is.
A mostani felmérésben azonban például Daniel Lenz, a DZ Bank elemzője amellett érvelt, hogy a belpolitikai problémák nem ássák alá a román gazdaság fundamentumait, és a novemberi parlamenti választások után a belpolitikai zaj is enyhülhet, ez pedig ismét vonzóbbá teheti a lejt. Éppen emiatt a piaci konszenzus szerint egy éves távon a legnagyobb mértékben (3,3%-kal 4,40 körülig) a lej erősödhet az euróval szemben a régiós devizák közül, megelőzve a cseh koronától egy éves távon várt 2,4%-os erősödést (24,5 körülig).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve