A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Üzletkötőket arról kérdeztünk, hogy érdemes-e még beszállni az OTP-rallyba és mekkora lehet az emelkedés mértéke azután, hogy tegnap a technikai elemzés szabályai szerinti kitörést hajtott végra a papír a korábbi árfolyamsávjából.
Nyári Zsolt a KBC üzletkötője úgy véli, a 3330 forint volt a kulcsszintje a kitörésnek, ami elég szépen sikerült. Tegnap egy eséssel kezdtünk, mélyről futottunk neki, s amikor 3330-hoz eljutott a bankpapír akkor következett a begyorsulás amivel első körben 3400-ig sikerült eljutni. Innen egy visszateszt jött 3330-ig ahol 10-15 percig tartózkodott az árfolyam, majd új lendületet véve 3470-80 forintig jutott. Ez százalékban mérve is szép emelkedés, ahol beindultak a profitrealizálások, főleg belföldi eladók részéről. A záróárfolyam kicsit lehetne jobb, sokkal szebb lett volna ha a napi tetőhöz közel sikerül, de a szabályt, hogy 2 százalékkal a kitörési szint fölött kell zárnia, végül teljesítette.
Klasszikus kitörésről akkor beszélhetünk, ha ma megerősítést kap egy 3400 fölötti zárás formájában. A klasszikus formáció szerint azonban valószínűleg nem csak ennyi, sokkal inkább 2-5 százalékos emelkedés következhetne ma az árfolyamban. Csütörtökön déli tizenkét óra után pár perccel minimális emelkedést mutatott az árfolyam.
A forinterősödés is segített
A forgalmi adatok alátámasztják a kitörést, hiszen 12 milliárd forint fölötti forgalom volt tegnap az OTP piacán, ami nagynak mondható. A forint erősödése is segítette az emelkedést, és a további OTP-drágulásnak is jó tenne - bár nem feltétele - ha a következő néhány napban a 290 körüli tartományt tudná tartani, egy ilyen helyzetben ugyanis a külföldi befektetők könnyebben szállnának be.
Nyári szerint a 3785 forint lehet az első OTP-célár a mostani szakaszban, ami egy héten belül meglehet. A formációból számított célár pedig a szűk 4000 forint. A KBC üzletkötője úgy véli, hogy a 4000 forintos kerek szinten túl sok a beragadt pozíció, így az mindenképp megállítja majd az emelkedést. Ha ma nem jó felé indul az árfolyam az sem baj, Nyári szerint még a 3330 forint visszatesztje is beleférhet, a lényeg, hogy a zárás 3400 fölött legyen. Behalt kitörésről akkor lehetne beszélni, ha 3330 alatt zárna a bankpapír, ebben az esetben mindazt el kell felejteni, amit feljebb leírtunk.
Varjú Péter az Erste vezető üzletkötője a 3400 forintos szintet tartja fontosabbnak az "ortodox" technikai elemzők által meghatározott 3330-3340 forintnál, de még ha halványan is, azt a lécet is sikeresen megugrotta a bankpapír. Az üzletkötő hangsúlyozta, magyar részvényeknél nem lehet hajszálpontosan belőni a támasz és ellenállás szinteket, ám most mindenképp olyan helyzet állt elő az OTP piacán, hogy nagyon jó kockázat/hozam aránnyal lehet beszállni a vételi oldalon. Fölfelé ugyanis 500 forintos mozgásra van kilátás, míg a stopokat 50 forintnyi távolságra lehet elhelyezni, ha mégis lefelé indulna a bankpapír. Az üzletkötő a 3800-3900 forintos árfolyamot látja elérhetőnek ebben e felfelé menetben, a 4000 forint megugrása már erős lenne - fogalmazott. Lefelé 3350 alatt már elbúcsúzna a részvénytől, akkor már el lehet felejteni a kitörési sztorit.
Biztató jelek
Azt még korai lenne találgatni, hogy medvepiaci ralival, vagy nagyobb fordulattal állunk-e szemben, s az is biztos, hogy egy emelkedést nem a magyar piac fogja vezetni. De az elmúlt két héten meggyőző teljesítményt mutattak a fejlett piacok, és az is biztató, hogy a vártnál gyengébb Alcoa jelentésre emelkedni tud az amerikai tőzsde.
Az üzletkötő felhívta a figyelmet az emelkedő euró/dollár árfolyamra is, ami összefügghet azzal a jelenséggel, hogy az amerikai állampapírok árfolyama hosszú idő óta először esik, vagyis elképzelhető, hogy a nulla hozamú állampapírokból elkezdődik a tőkeáramlás a jó fundamentumokkal és stabil készpénzállománnyal rendelkező társaságok, vagyis a részvénypiac felé. Az viszont, hogy valóban egy ilyen nagyobb átsúlyozásnak vagyunk-e tanúi majd csak feljebb, az 1250-1270-es S&P 500 értéknél fog kiderülni - tette hozzá Varjú.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve