Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, s a régiós piacok is pirosba váltottak a kereskedés végére. A BUX sem tudott kilógni a trendből, 1,12 százalékkal esett és 18226 ponton zárt. A vezető részvények közül az OTP veszített a legtöbbet. A bankpapír kereskedése változatosan alakult, a nap eleji esést követően kora délután meredek emelkedés következett, melynek során 4370 forintig jutottak a bankppírok. Zárásra azonban ez a mozgás falsnak bizonyult és 4271 forintra esett vissza a részvény. A Mol jegyzése a csökkenő olajár és a társaság negyedéves teljesítményével kapcsolatos pesszimista várakozások hatására 1,28 százalékkal 16580 forintra süllyedt. Nem volt jó napja a Richternek sem, a nap nagy részében 3500 forint alatt kereskedtek vele, a záróár 3497 forint lett, ami 0,9 százalékos gyengülés.
Egyedül a Magyar Telekom tudott kilógni a sorból, itt a csütörtöki gyorsjelentéssel kapcsolatos várakozások jelenthetik a hajtóerőt. A papír 0,6 százalékkal 322 forintra erősödött. A részvénypiac forgalma a hőmérséklettel fordítottan arányosan alakult, nem érte el a 3,5 milliárd forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve