Magyar idő szerint háromnegyed öt körül a Dow 163 pontos pluszban állt, ami 1,1 százalékos emelkedésnek felel meg, az S&P 500 és a Nasdaq pedig fej fej mellett haladva 1 százalékos nyereségben járt. A hangulatot a munkanélküli segélykérelmek csökkenését mutató adat, valamint egy, a lakossági költések és a személyi jövedelmek emelkedését mutató adat alapozta meg. Ehhez jött még hozzá William Dudley, New York-i Fed elnök beszéde, amelyben egyebek mellett arról beszélt, hogy a rövid távú kamatok emelése "nagy valószínűséggel még nagyon messze van", illetve hangsúlyozta, hogy a Fed kötvényvásárlási programjának csökkentése "sokkal inkább a gazdasági kilátásoktól függ, mint a naptártól". Dudley ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Ben Bernanke Fed-elnök által említettek, miszerint a kötvényvásárlási program valamikor a jövő év végén érhet véget, amikor a munknélküliségi ráta várhatóan 7 százalékra esik, csak "egy lehetséges szcenárió volt". Amennyiben a munkaerő-piaci és gazdasági kilátások az FOMC várakozásainál rosszabbul alakulnak - és ez az, ami az elmúlt években történt -, akkor arra számítok, hogy az eszközvásárlás hosszabb ideig és nagyobb mértékben folytatódik". Dudley szavai hatására a rally fokozódott az amerikai piacokon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve