A negyedév utolsó kereskedési órájában többségükben lefelé mozdultak a részvényárfolyamok, mindhárom vezető részvényindex eséssel fejezte be ugyanis a pénteki kereskedést. A Nasdaq így is csütörtöki záróértéke fölött zárt 0,03 százalékkal, a Dow azonban 0,76 százalékot, az S&P 500 pedig 0,45 százalékot veszített egy nappal korábbi értékéből.
Aki három hónappal ezelőtt szállt be és most szállt ki, a Dow Jones indexen 2,3, az S&P 500-on 2,4, a Nasdaqon pedig 4,2 százalékot kereshetett. Az első félév viszont 1999 óta nem sikerült olyan jól a Dow számára, mint most.
Túl korai lenne visszafogni a Fed eszközvásárlási programját - mondta John Williams, a San Francisco Fed Bank elnöke. Először is a központi banknak biztosnak kell lennie abban, hogy a gazdaság lendülete a szövetségi kiadáscsökkentés mellett is megmarad - jelentette ki a Sonoma County Economic Development Boardhoz címzett beszédében. Emellett szerinte meg kell várni azt is, míg kiderül, az infláció nem csökken-e a várakozások alá, ezzel esetleg tartós csökkenést jelezve előre. Szerinte hatalmas hasznot hozott a gazdaságnak a Fed eszközvásárlási programja a pénzügyi válság közepette. Szavait a részvénypiacon emelkedés követte.
Bár pénteken több mint 1 százalékot emelkedett az arany unciánkénti árfolyama, a nemesfém modern kori történetének legrosszabb negyedévén van túl. Legalább az 1970-es évek közepe nem fordult elő ugyanis, hogy egyetlen negyedév alatt közel 23 százalékkal került volna lejjebb az árfolyama. Az aranyra negatív hatással van az amerikai államkötvények hozamának már bekövetkezett és várhatóan folytatódó emelkedése és a dollár erősödését segítő monetáris politikai lépések.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!