Az amerikai tőzsdék történetének eddig második leghosszabb bikapiaca 2018 végén érhet véget, amikor az amerikai kötvénypiacon is medvepiac alakulhat ki - legalábbis így gondolja a Bloomberg által megkérdezett 30 befektetési alapkezelő és stratéga többsége.
A megkérdezett szakértők (akik között nem csak amerikaiak voltak) között ugyanakkor nem volt konszenzus a tekintetben, hogy jelenleg melyik eszközosztály tekinthető a legtörékenyebbnek, a válaszok az európai magas hozamú kötvényektől a helyi devizában denominált feltörekvő piaci kötvényekig terjedtek. Azonban abban nagyjából egyetértés volt, hogy a kötvénypiacon kell a legtúlértékeltebb eszközöket keresni.
Kapcsolódó
A következő recesszió az Egyesült Államokban viszont a válaszok alapján elég távolinak tűnik, az átlag 2019 első félévére tette azt. A pénzügyi piacokon tartó euforikus hangulat végét a profik szerint az hozhatja el, amikor a világ jegybankjainak mérlegfőösszege nagyobb ütemben zsugorodni kezd. Úgy vélik, 2018 közepére már a Fed is nagyobb sebességbe kapcsolhat ebben a tekintetben, s ekkorra már az ECB is csatlakozhat a szigorításhoz, s a Bank of Japan is hozzányúlhat saját eszközvásárlási programjához.
A válaszadók többsége ugyanakkor nem vár egy a 2007-2009-es összeomláshoz hasonló lejtmenetet, azonban a Bloomberg összefoglalója felhívja a figyelmet, hogy azért egy ennél kisebb esés is komolyabb károkat okozott már a múltban. A 2002-es medvepiac az Egyesült Államokban például számításaik szerint 7 ezer milliárd dolláros csökkenést hozott a különböző pénzügyi eszközök értékében.
A következmények nagyon fájdalmasak lehetnek - mondta Remi Olu-Pitan, a Schroder Investment Management menedzsere a hírügynökségnek. Jelenleg egy likviditás fűtötte bikapiacot élünk át, s ha ez eltűnik, az komoly nyomást jelenthet - tette hozzá.
Nem meglepő tehát, hogy a megkérdezettek többsége szerint a jegybanki mérlegfőösszegek csökkentése jelenti jelenleg a piacokon az első számú kockázatot - ez egyébként egybeesik a Bank of America Merrill Lynch alapkezelői felmérésének eredményével is. S ahhoz hasonlóan, ebben a felmérésben is eltűnt a legnagyobbnak tartott kockázatok közül a kínai gazdaság.
A szakértők válaszainak mediánja alapján egyébként 2018 utolsó negyedévében várható egy 20 százalékot is elérő esés a vezető amerikai részvényindexnél, az S&P 500-nál. Mindössze ketten vélték úgy, hogy a lejtmenet már az idei utolsó negyedévben elkezdődhet.
Annak ellenére, hogy a válaszadók többségét leginkább a kötvények túlértékeltsége aggasztja, csak egy kis részük mondta azt, hogy csökkentené portfólió kitettségét az eszközosztály irányába.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve