A társaság a 15,635 milliárd forint osztalékot a magyar számviteli törvény szerinti 2015. évi 20,393 milliárd forint nettó eredményéből fizeti ki, a fennmaradó 4,757 milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyezi.
Az osztalék kifizetésének első napja május 25., a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja május 13.
A közgyűlésen a részvényesek 66,67 százaléka jelent meg. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált éves jelentést a közgyűlés 1207 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 31,547 milliárd forint adózott eredménnyel hagyta jóvá. A csoport konszolidált árbevétele tavaly 656,34 milliárd forint volt a 2014. évi 626,45 milliárd forint után.
A vállalat a 2015-ös üzleti évben kiválóan teljesített az összes fontos piaci szegmensben, növelte részesedését mind a mobil-, mind pedig a vezetékes internet piacán - mondta Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója az igazgatóság jelentését ismertetve. Az előző évekhez hasonlóan folytatódott a kiskereskedelmi bevételek szerkezetének átstrukturálódása, a hangbevételek tovább csökkentek, amit ellensúlyozott azonban az adat- és a televíziós szolgáltatásokból származó bevételek jelentős emelkedése.
A vezérigazgató a javuló magyar gazdasági környezetet pozitív tényezőként értékelte, a GDP növekedése és a kormányzati intézkedések kedvezően hatottak a lakossági fogyasztásra.
Megjegyezte, hogy a társaság energiaszolgáltatásból származó összes bevétele - az üzleti szegmens bővülésének köszönhetően - is növekedett, annak ellenére, hogy a Magyar Telekom 2015. augusztus 1-jén kilépett a lakossági gázszolgáltatásból.
Az idei célkitűzések ismertetésekor Christopher Mattheisen megismételte a már korábban nyilvánosságra hozott terveket, amelyek szerint a Telekom évenként növekvő EBITDA-ra (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredményre) számít, mindazonáltal az energiapiaci kilépés miatt az árbevétel 2016-ban átmenetileg akár 10 százalékkal csökkenhet, idén mintegy 580 milliárd forint lehet, a továbbiakban viszont fokozatosan emelkedik majd. Az eredményektől függően a részvényenként kifizetett osztalék 2017-ben akár 25 forintra is emelkedhet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve