A forint, amely eddig a Bloomberg figyelőlistáján szereplő 100 nemzeti valuta közül a legnagyobb erősödést produkálta idén, tovább erősödhet párhuzamosan azzal, ahogy a kormány közelebb jut az IMF-fel kötendő megállapodás aláírása felé - állítják a Nordea Bank AB szakértői. A magyar deviza tegnap délutánra 0,5 százalékkal, 281,98 forint/euróra erősödött a közös európai valutával szemben, amivel 2012-ben összesen 12 százalékos izmosodást gyúrt magára. A tízéves magyar államkötvények hozama 0,05 százalékponttal, 7,175 százalékra morzsolódott le, ami 2011 szeptembere óta a legalacsonyabb érték.
A Bloomberg, amely ismerteti a Nordea elemzését, emlékeztet a magyar kormány álláspontjára, miszerint az ország az IMF támogatása nélkül is képes törleszteni adósságát. Ha Magyarország pakkot kapna az IMF-től, az segítene stabilizálni hitelbesorolását (miután a tartozások egy évvel ezelőtt a bóvli kategóriába kerültek) - állapítja meg ezzel kapcsolatban Frank Gill, a Standard & Poor's elemzője. Megjegyzésével finomabb formában ugyan, de csatlakozik Paul Rawkinshoz, a Fitch Ratingsnál dolgozó kollégájához, aki ennél sokkal durvábban úgy fogalmazott, hogy az IMF-tárgyalások megszakadása megerősítené a magyar adósságokra adott minősítésük negatív kilátásait, azaz nőne a további rontás esélye.
Januárig kitarthat a lendület - vagy sem
A forint valószínűleg a következő három hónapban tovább fog erősödni az euróval szemben - állítja Aurelija Augulyte, a Nordea elemzője kutatási jelentésében. A tárgyalások az IMF-fel nem lesznek könnyűek, mivel Orbán Viktor miniszterelnök kormánya nem akar kompromisszumot kötni a Valutaalap összes feltételével kapcsolatban. Ugyanakkor az egyeztetések az elmúlt időszakban mégis csak előre araszoltak.
Homlokegyenes másként látja a helyzetet Gill. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy Magyarország bármilyen előrelépést elért az IMF-fel folytatott alkudozásában. Az ország hitelbesorolása azon múlik, hogy a kormány teljesíti-e a Valutaalap feltételeit - folytatta elemzésbe csomagolt figyelmeztetését. Budapestnek az elmúlt két évben végrehajtott egyszeri beavatkozásokon túl nincs hiteles középtávú terve költségvetési egyenlegének javítására.
A Fitch januárban rontotta BB pluszra a magyar adósságokra adott osztályzatát, követve az S&P egy hónappal korábbi hasonló lépését. A Moody's 2011 novemberében rontotta Ba1-re besorolását. Mindhárom minősítés a befektetésre nem ajánlott sáv legmagasabb szintje.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!