Az Alibaba csütörtöki tájékoztatása szerint bevétele 2014. október-decemberében elérte a 4,22 milliárd dollárt, de ez elmaradt a 4,45 milliárd dolláros piaci várakozástól. Az Alibaba részvényárfolyama emiatt nagyjából 6 százalékkal csökkent csütörtök délután New Yorkban a tőzsdén kívüli forgalomban.
Tavaly a negyedik negyedévben az Alibaba oldalain a vásárlások 42 százalékát már valamilyen okostelefonról vagy táblagépről intézték. Ez az arány 2014 harmadik negyedévében 36 százalék volt, 2013 negyedik negyedévében 20 százalék. A mobileszközöket aktívan használó ügyfelek száma egy év alatt 265 millióra nőtt 136 millióról.
A vállalatnak még gondot okozhat, hogy Kínában a héten vitába keveredett egy kormányzati ellenőrzési szervvel, amely hamis áruk forgalmazásával gyanúsítja az oldalt. Az Alibaba elismerte, hogy nem tökéletes a működése, fel is lép a hamisítványok terjedése ellen, de kritizálta a kínai hatóságokat vizsgálati módszereik miatt.
Az Alibaba nyeresége a tavalyi év negyedik negyedévében 28 százalékkal csökkent éves szinten, 964 millió dollárra esett, és 37 cent lett a részvényenkénti nyereség. A korrigált részvényenkénti nyereség azonban már nőtt, 13 százalékkal, részvényenként 81 centre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve