Adok-kapok lett a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délelőtti közleményéből, melyben a tárca azt írta, hogy nem Matolcsy György múlt heti írása váltotta ki a forint esését, hanem "a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi elemzőjének" múlt keddi forinttal kapcsolatos ajánlása.
Erre reagálva a Roubini Global Economics régióért felelős vezető közgazdásza, Jelena Vukotic külön véleményt tett közzé, melyben hangsúlyozza: a magyar jegybenkelnök-váltással kapcsolatos fejlemények váltották ki a forint elmúlt napokban mutatott esését. Az RGE hivatalos reakcióját tegnap este Nouriel Roubini is megosztotta saját twitteroldalán.
Védi álláspontját az elemzőház
Jelena Vukotic reakciójában felidézi a minisztérium közleményét, de azt is hozzáteszi, hogy olvasták Matolcsy György múlt csütörtökön, a Heti Válaszban megjelent írását, amelyben többek között azt írta, hogy hiba volt az elmúlt évtizedben az a monetáris politika, amely a forint erősebb szinteken tartásával igyekezett leszorítani az inflációt. Ezért az elemző úgy véli, hogy a nemzetgazdasági miniszter fenti kijelentése volt a forint esésének fő oka.
Az RGE régióért felelős vezető közgazdásza azt is megjegyzi, hogy a piacon Matolcsy Györgyöt tartják a legesélyesebbnek a jegybank élére márciustól és ezért értelmezték úgy a piacok a múlt heti kijelentését, hogy az MNB új vezetése sokkal agresszívabb monetáris enyhítésbe és a forint gyengítésébe kezd. Ez kedvezne az exportőr cégeknek, ám hátrányosan érintené a devizaadósokat.
Nagyobb forintzuhanás is lehetett volna
Habár a forint látványos zuhanást szenvedett el a múlt héten, az esés még sem volt óriási - véli az RGE elemzője. A kormány unorthodox gazdaságpolitikai lépései ugyanis a múltban még nagyobb gyengüléseket váltottak ki - teszi hozzá.
A jelenlegi kormánytöbbség által kinevezendő új jegybankelnök (Simor András utódja márciustól) növeli annak az esélyét, hogy a monetáris tanács még több kamatvágást hajt végre és nem szokványos intézkedésekhez nyúl, ezek pedig nyomás alatt tartják majd a forintot. A magyar gazdaság kiszolgáltatott marad a piaci turbulenciának a magas eladósodottsága és az euróövezeti válsággal való kapcsolata miatt - magyarázza az elemző.
Arra is figyelmeztet, hogy amennyiben nem-konvencionális eszközökhöz nyúl a kormány, például megcsapolja a jegybank devizatartalékait, az tovább riadalmat okozhat a befektetők körében, és tőkemenekítést indíthat el. A forint múlt heti elszakadása a régiós devizáktól azt bizonyítja, hogy a piac képes és akar is különbséget tenni az egyes feltörekvő piaci devizák között, az egyes országok gazdaságpolitikája és teljesítménye alapján - zárja szavait Jelena Vukotic.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve