Az arany árfolyama azt követően folytatta útját felfelé, hogy tegnap néhány másodperc alatt egy éles mozgással 3 százalékos esést szenvedett el a nemesfém.
A hét első napjának végére sem az arany, sem az ezüst nem mozdult érdemben a múlt heti zárószintekhez képest. A délután során azonban az arany piacán szokatlan mozgás volt. Csaknem 30 dollárt esett a nemesfém árfolyama egy pillanat alatt a hétfői kereskedésben, egyelőre nem tiszta mi történt, sokan "fat finger"-re gyanakodtak, vagyis hogy egy bróker félreüthette a megbízást, mások szerint akár egy manipuláció jelét is láthattuk. Az esés miatt szünetelt is a kereskedés.
Kedd délelőtt csak az ezüst már nem muzsikál jól, mintegy 0,5 százalékot veszített értékéből a kisebbik nemesfém, míg az arany 0,1 százalékos emelkedést mutat. A nagyobbik nemesfém a hétfő-keddi mozgásával három hetes csúcsra emelkedett.
A sárga nemesfém szempontjából az idei év legnagyobb kérdése, hogy a Fed milyen módon tervezi tovább csökkenteni esetleg kivezetni az eszközvásárlási programját. Az amerikai jegybank decemberben jelentette be, hogy 10 milliárd dollárral januártól 75 milliárd dollárra csökkenti a pénznyomda ütemét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve