Az iraki olajkitermelés több mint duplájára emelkedhet az évtized végére, 2030-ra pedig Szaúd-Arábia után Irak lehet a világ második legnagyobb olajexportőre - valószínűsítette az International Energy Agency (IEA). Az évtized olajkínálat növekedésének 45 százaléka ehhez az országhoz fog kapcsolódni, az iraki olajtermelés tehát kritikus fontosságú az olajpiac és a világgazdaság egészsége szempontjából - mondta Fatih Birol, az IEA vezető közgazdásza. Az elmúlt évtizedek viszontagságai után az iraki olajtermelés ismét felívelésbe kezdett, Bagdad pedig számos nemzetközi olajtársasággal, mint a BP, vagy a Royal Dutch Shell kötött kitermelési megállapodásokat.
Szeptemberben az iraki olajexport napi 2,6 millió hordóra emelkedett, ami három évtizedes csúcsot jelentett. Az IEA várakozása szerint ez 2020-ra 6,1 millió hordóra nőhet, és természetesen komoly bevételt jelenthet majd az ország számára. Akadályok persze vannak, hiszen az olajban gazdag kurd autonóm régió több szerződést is kötött magáncégekkel, például az ExxonMobillal, vagy a Chevronnal, amit Bagdad el is ítélt, az iraki olajpiac szabályozásáról és az olajjövedelmek elosztásáról szóló új törvényt viszont nem sikerült elfogadtatni. A törvény nagy jelentőségű, ha továbbra sem tudják elfogadni, az a kitermelés lassabb növekedését, jelentős bevételkiesést, és jelentős olajár-emelkedést okozna.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve