A világ legnagyobb figyelemmel kísért részvényindexe, az 500 amerikai vállalat részvényeinek mozgását követő S&P 500 tegnap 0,7 százalékos emelkedéssel 1162 ponton zárt, ám a BAC technikai elemzője, Mary Ann Bartels szerint nagyobb esés következhet. Az elemző szerint nagy a veszélye annak, hogy a következő esési hullám 1100 pont alá vigye az indexet: 1020 és 1100 pont között lehet a következő megáló, ezek a 2009 márciusban indult bikapiaci emelkedés 50, illetve 38,2 százalékos korrekciós szintjei.
Ez azonban még nem jelenti a gödör alját, Bartels úgy véli, onnan további esés következhet, amely során a 910 illetve a 985 pontos értékek válnak elérhetővé.
Sajnos a grafikonon semmit sem tudunk felfedezni, ami az emelkedés irányába mutatna - írja Bartels a tegnap kiadott elemzésében. A lefelé mutató kockázatokat most jóval nagyobbnak látjuk, mint korábbi elemzéseinkben - tette hozzá a BAC szakértője.
Bartels nem egyszerűen csak egy technikai elemző a sok közül, az intézményi befektetőket megcélzó neves Institutional Investor szaklap felmérésén az alapkezelők a 2010-es év harmadik legjobb technikai elemzőnek választották.
Mostani pálfordulása azért is érdekes, mert a múlt hónapban még 1400 pontos év végi S&P 500 célárat fogalmazott meg, igaz hozzátette, ehhez az szükséges, hogy a Fed további gazdaságösztönző lépéseket jelentsen be. A Bloomberg tudósítása megjegyzi, hogy augusztus 26-i Jackson Hole-beli beszédében Ben Bernanke Fed-elnök végül semmilyen konkrét lépést nem jelentett be, a döntést a következő, szeptember 21-én esedékes Fed-ülésre hagyta.
Augusztus 2-án kiadott elemzésében Bartels jelezte: az S&P-500-nak 1250 pont fölött kellene maradnia ahhoz, hogy a bikapiac folytatódhasson, különben nagy a kockázata, hogy az esés fokozódik és az index 17 százalékkal kerül idei csúcsa alá. A prognózis eddig jól működött, az S&P 500 augusztusban 16 százalékkal került lejjebb idei, április 29-én elért csúcsához képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!