Az energiaértékesítés visszafogott volt az elmúlt időszakban, a vállalat aktívan nem reklámozta ezt a szolgáltatását, de a társaság továbbra is fent kívánja tartani a jelenlétét a verseny és az egyetemes szegmensben is. A vállalat szeretné megismerni a kormány elképzelését erről a területéről. A menedzsment továbbra is visszafogott az idei árbevétel alakulásával kapcsolatban - írja a portfolio.hu.
A frekvenciaaukció részletei egyelőre még nem ismertek, de két dolgot lehet látni. Az egyik, hogy a második forduló nagy valószínűséggel a választások előtt lezajlik, megvásárlásra és a kifizetésre is sor kerülhet az idei negyedik vagy a jövő évi első negyedévben. A másik, hogy 150 milliárd forint körüli költségvetési "elvárás" van a frekvencia díj tekintetében, de a feltételek még nem ismertek.
A negyedév számai nem csak a frekvenciákért fizetett díjat, tartalmazzák, de a jövőbeni éves frekvencia díjak jelenértékének aktiválása is megtörtént, így a harmadik negyedévben a CAPEX költségek jelentősen nőttek, ez pedig azt is jelenti, hogy a következő negyedévekben ezek a tételek már nem fognak látszani.
A frekvenciák kifizetése októberben történt meg, tehát a 42 százalék feletti eladósodottságban még nincsenek benne ezek a számok, ráadásul a frekvenciahosszabbításokkal kapcsolatban is lesz még frekvenciakifizetés, ez alapján rövid távon nem fog javulni a társaság eladósodottsága.
Az első 9 hónap alapján látszik, hogy nem alakul kedvezően a társaság cash flow-ja, de továbbra is fókusz az, hogy a vállalat növelje a készpénztermelő képességét. Az első 9 hónap számai nem tartalmazzák a 38 milliárd forintnyi egyszeri frekvenciahosszabbítási díjat, amelyet a társaság októberben fizetett be, ezt majd a negyedik negyedéves számok tartalmazzák.
A vállalat folyamatosan akvirál, elsősorban hazai kábelszolgáltatók felvásárlásában érdekelt az MTel. A TV-piaci jelenlét erősítése fontos cél, bár a szabályozói környezet ebből a szempontból nem feltétlenül támogató. A Deutsche Telekom vizsgálja a Telekom Slovenia megvásárlásának lehetőségét, a tranzakció úgy is létre jöhet, hogy a Deutsche Telekom akvirál, de úgy is, hogy valamelyik leányvállalaton keresztül vásárolnak.
A vállalat a frekvenciatender második fordulójának eredményét követően vagy az éves számok megjelenése után jelezheti előre pontosabban az idei eredmény után fizetendő osztalék mértékét, a 2 esemény közül az első lehet meg hamarabb, így jó esély van arra, hogy akár már idén pontosabbat tudjunk a Magyar Telekom osztalékáról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve