Szomorú rekordot ért el az Athéni Tőzsde: ötven évvel ezelőtti indulása óta először fordul elő, hogy az összes, 265 ott jegyzett társaság részvénye mínuszban van, az Athex vezető index pedig 15 éves mélypont környékén mozog - írja a Handelsblatt. Az utóbbi három évben a Bloomberg adatai szerint nagyjából harmadolódott az értéke, a 2007 októberi 5300 pont körüli csúcsáról pedig mintegy 1205 pontig esett, ami 77 százalékos zuhanás, vagyis ma kevesebb, mint negyedét éri az akkorinak.
Vannak olyan napok a tőzsdén, amikor reménység ébred, például nemrég, amikor új mentőcsomagról érkeztek a hírek. Ilyenkor órák alatt 5-6 százalékot képes emelkedni az index, de általában már a következő napon újra összeesik - folytatja a Handelsblatt. A 2007 vége óta tartó lejtmenetben csak egy 2009 márciusa és októbere közötti rövid emelkedő szakasz volt. Csak a múlt héten 6,1 százalékot esett az index, ma fél kettőkor pedig mínusz három százalék körül járt.
A tőzsde helyzete ugyanolyan deprimáló, mint a görög gazdaságé: a tavalyi 4,5 és az idei várható 3,8 százalékos gazdasági visszaesés után 2012-re is csak mininövekedésre, 0,6 százalékra mernek számítani a szakemberek. Az Európai Unió pénzügyi mentőcsomagját ebben a hónapban szándékoznak tető alá hozni, és a hónap végéig készül szanálócsomaggal a görög parlament is, amely többek között 2015-ig 50 milliárd eurós privatizációs tervet tartalmaz.
Athéni elemzők szerint a privatizáció állíthatja hosszú távon növekedési pályára a gazdaságot, és adhat ezzel ösztönzést a tőzsdének is. Ebben a bankok konszolidációja és magánosítása nagy szerepet kap, a negyedik negyedévben adnák el a helyi Postbank 34 százalékát és a National Bank of Greece kereskedelmi bank, valamint az Alpha Bank kisebb részvénycsomagjait. Jövőre pedig az ATE Bank 26 százaléka következne.
Egy görög tőzsdei kereskedő, Andreas Kontogouris szerint a privatizálás remélhetőleg fúziós tárgyalásokra készteti az athéni bankokat, és egy nagyobb fúzió nyomán olyan tőkeerős pénzintézet jöhetne létre, amelynek jobb hozzáférése lesz az nemzetközi pénzpiacokhoz. A konszolidáció gátja azonban a görög bankok hatalmas, 45 milliárd euróra becsült belföldi államkötvény-állománya, ami saját tőkéjük 1,6-szorosa. Ha azonban megszületik a következő mentőcsomag, és a kormányfő is keresztülviszi privatizációs programját a görög parlamenten, akkor Andreas Kontogouris 15-20 százalékos növekedési potenciált lát az Athéni Tőzsdén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve