Az idei harmadik negyedévben már 42 százalékkal több lakáshitelt folyósított az OTP, mint tavaly. A vállalati hitelnyújtás is nőtt: annak ellenére, hogy az OTP nélküli magyar bankszektor vállalati hitelei 7 százalékkal csökkentek. az OTP már 12,8 százalékkal részesedik a vállalati hitelekből, miközben a lakossági hiteleknél 28,4 százalék a piaci részesedése.
Csak az orosz és az ukrán reláció veszteséges
Kapcsolódó
A harmadik negyedév eredményére (34 milliárd forint) az orosz-ukrán fejlemények nyomták rá a bélyegüket. Az orosz bank 6, az ukrán 12 milliárdos veszteséget szenvedett el, miközben a bolgár DSK már "rendben van" (12 milliárdos plusz) és a magyar OTP is 35 milliárdos adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben.
A többi külföldi leány mind profitot hozott, összesen mintegy 3 milliárdot. A kilenchavi teljesítmény a devizahitelek miatti 168 milliárdos veszteség miatt 113 milliárd forintos veszteség, miközben a korrigált eredmény 108 milliárd, igaz, ez is ötödével elmarad a tavalyitól.
A nemteljesítő állomány 21,8 százalékra nőtt
Magyarországon a kockázati költségek szintje elérte a normális szintet, az év eddigi 197 milliárdos költségéből alig 21 milliárd jutott a magyarországi bankra. A portfólió minőségének romlása csoportszinten is lassult, de a nemteljesítő állomány - amely már "csak" 52 milliárddal gyarapodott - így is elérte az állomány 21,8 százalékát.
Elsősorban a krími és a kelet-ukrajnai állományok váltak nem teljesítővé. Az ezekre képzett tartalék csaknem 7 milliárd forint volt. A Krímben - ahol bár béke van, de a szankciók miatt nem folytathatunk banki tevékenységet - a hitelállomány 90, Donyeckben és Luhanszkban 67 százaléka vált 90 napon túl is problémássá. A három problémás régióra 74 milliárdnyi hitelállomány jut az OTP Ukrajna teljes, 628 milliárdos állományából.
Az OTP idei ukrán veszteségei a korábban számított 30 milliárddal szemben elérhetik az 50 milliárdot - mondta Bencsik, aki a gondok ellenére abban bízik, hogy hosszabb távon az ukrán helyzet konszolidálódik.
A betét/hitel mutató 79 százalékra csökkent
A bankcsoport tőkemegfelelési mutatója az elsődleges elemeket figyelembe véve 14,5 százalék, a második negyedéves - devizahitelek miatti - csökkenése után már újra növekedett. A betét/hitel mutató 79 százalékra csökkent, utoljára a kétezres évek legelején volt ilyen alacsony (2009-ben 118 százalék volt). Ezzel összefüggően tovább emelkedett a bank likviditási tartaléka, ez már meghaladja a 7 milliárd eurót.
Ezzel jár a devizahitelek forintosítása
A menedzsment még nem foglalkozott az osztalék politika felülvizsgálatával - mondta Bencsik a Napi.hu kérdésére. Ezt megfigyelők úgy értelmezik, hogy - a likviditási helyzetre is tekintettel - a részvényesek mentesülnek az idei év veszteségéből való rész vállalásától.
A devizahitel- forintosításáról Bencsik elmondta: az OTP teljes devizahitel-állománya 480 milliárd forint - az ügyfelekkel való kötelező elszámolás okozta 200 milliárdos csökkenés után. Mivel a banknak alapesetben nincs nyitott devizapozíciója, minden új eseménynél vásárolni vagy eladni kell devizát.
Amikor elkezdtünk a forintosítására készülni, egy nyitott devizapozíció nyílt, amit azonnal le kellett zárnunk. Erre szolgált az MNB hétfői devizaeladása, a múlt pénteki árfolyamon. Euróban szinte nem volt különbség az árfolyamban. A svájci frank más eset, mert mi is eurót kaptunk, ezt minden banknak külön kell frankra váltani - mondta a vezérigazgató-helyettes.
(A szerző rendelkezik az OTP Bank által kibocsátott értékpapírokkal.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve