A Richter várakozásai szerint az európai gyógyszerügyi hatóságok az idei első félévben hoznak majd döntést a cég egyik vezető termékével, az Esmyaval kapcsolatban. - derül ki Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója Reutersnek adott interjújából. Ugyanakkor Beke Zsuzsa, a társaság kommunikációért felelős igazgatója a Napi.hu-nak elmondta, a gyógyszergyártó cég legkésőbb a második negyedéves gyorsjelentés megjelenésével egy időben - ahogy ez eddig is gyakorlat volt - idén is tervez előrejelzést adni 2018-ra várható számaival kapcsolatban. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mivel a Reuters-en megjelent cikknek lehetett olyan olvasata is (cikkünk előző verziójában, mint ahogy több brókercég reggeli hírlevelében is ez szerepelt), amely szerint a Richter idén egyáltalán nem adna ki előrejelzést várható eredményéről, ez pedig nem így van. Beke elmondta, a külföldi felíróktól (orvosoktól) kapott eddigi visszajelzések alapján nem látszik, hogy a vizsgálat negatívan befolyásolná a gyógyszer iránti keresletet.
Emlékezetes, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes bizottsága decemberben döntött úgy, hogy megkezdi az Esmya vizsgálatát. Erre azért került sor, mivel a gyógyszerrel kezelt betegek közül négynél súlyos májkárosodást észleltek, s ezek közül három esetben májátültetésre került sor.
Kapcsolódó
A Richter közlése szerint a klinikai adatok nem utalnak összefüggésre a májkárosodás és az Esmya között. Az Európa csaknem valamennyi országában forgalmazott, a méhmióma kezelésére szolgáló gyógyszert 670 ezer betegnél alkalmazzák, ami jelentős szám, és mindössze négy esetben jelentettek be májkárosodást - mondta Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója az MTI-nek még a vizsgálat megindulásakor.
A gyógyszergyár rendelkezésére álló klinikai vizsgálati adatok nem mutattak összefüggést ilyen mellékhatás és a gyógyszer alkalmazása között. Ezért elképzelhető, hogy az említett betegeknél más gyógyszerek együttes alkalmazása vagy akár vírusfertőzés miatt következett be a máj károsodása - hangsúlyozta.
A gyógyszergyár minden szükséges dokumentációt és információt a hatóság rendelkezésére bocsát és együttműködik annak érdekében, hogy a vizsgálat mihamarabb lezáruljon - mondta a szóvivő. Standard eljárásról van szó, az EMA kockázatértékelési bizottsága minden hasonló, súlyos mellékhatás-bejelentést hivatalból kivizsgál - tette hozzá akkor a szóvivő.
A Reuters emlékeztet, hogy 2017 első kilenc hónapjában a Richter forgalmának 6 százaléka származott az Esmya-ból.
Változatlanul úgy véljük, hogy ez egy hatásos és biztonságos kezelési módszert nyújt a páciensek széles körének - hangsúlyozta Orbán a hírügynökségnek. A vezérigazgató szerint egyelőre nehéz megmondani, hogy a vizsgálattal kapcsolatos hírek érintették-e az Esmya eladási adatait. Hangsúlyozta, az első kilenc hónap forgalmi adatai azt mutatták, hogy a társaság jó úton haladt 2017-es, 85 millió eurós éves árbevételi terveinek megvalósítása felé. A decemberi adatokat egyelőre még nehéz értelmezni.
Az EMA közlése szerint legközelebb februárban foglalkozik majd az üggyel. A legrosszabb kimenet a Richter számára az lenne, ha visszavonnák az Esmya regisztrációját, azonban Orbán hangsúlyozta, hogy erre egyelőre a leghalványabb jel sem utal. Ez teljesen irreális - mondta.
A vezérigazgató elmondta, a Richternek jelenleg mintegy 100 milliárd forintnyi pénzkészlete van akvizíciók végrehajtására. Több lehetséges célpontot is megvizsgáltak, azonban egyelőre nincs küszöbönálló üzlet a láthatáron. Az Esmya-vizsgálatnak megítélésre szerint nem lesz hatása a cég osztalékpolitikájára - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve