A páneurópai Stoxx 600 index 0,7 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index egy százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,9 százalékkal gyengült.
A nem hivatalos záró adatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 1,00 százalék veszteséget mutatott. Frankfurtban 1,68 százalékkal csökkent a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 0,68 százalékkal gyengült. Madridban 0,34 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex, Milánóban 0,27 százalék volt az indexcsökkenés.
Kapcsolódó
Az európai zárásra már az erősen kezdő amerikai árfolyamindexek is negatív tartományba süllyedtek.
Az árfolyamok alakulása az amerikai külügyminiszter leváltásának hírére vett fel egyértelműen negatív irányt kedden az európai tőzsdéken. Az árfolyamcsökkenést szinte minden gazdasági ágazat megszenvedte.
Az egyik kivétel a közszolgáltatók voltak az E.ON és az RWE között az Innogy aktíváinak a felosztásáról létrejött megállapodásnak köszönhetően. Az E.ON részvénye közel öt százalékkal erősödött.
Erősödtek a nyersanyagipari részvények is a fémárak emelkedését követve. Az energiaipari papírok azonban az olajárak csökkenése miatt kimaradtak az árfolyam-emelkedésből.
A legnagyobb vesztesek egyike a biztosítási ágazat. A Hannover Rück viszontbiztosító részvénye például éves eredménybeszámolója láttán három és fél százalékkal esett.
A nagy vesztesek közé sorolhatók a távközlési, a vegyipari és a háztartási berendezéseket gyártó vállalatok papírjai is. Ágazati indexeik egy százalékkal vagy többel gyengültek.
Az olaj ára csökkent, a Brent 0,38 százalékkal, hordónként 64,70 dollárra, a WTI 1,08 százalékkal, 60,70 dollárra.
A dollár gyengült, az arany ára emelkedett. Az eurót 0,43 százalékkal jegyezték erősebben 1,2393 dolláron, az arany határidős jegyzése legközelebbi szállításra 0,45 százalékkal, unciánként 1326,70 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve