A 2012-es stratégia részeként a Synergon Informatika Nyrt. megkezdte azon leányvállalatainak megalapítását, amelyeken keresztül a magyarországi erőforrások és tapasztalatok a cseh leány sikereihez hasonlóan tovább hasznosíthatók - olvasható a közleményben. Ennek megfelelően a Synergon Invest Bulgaria EOOD néven létrejött társaság elsődleges feladata a cégcsoport meglévő kompetenciáinak széleskörű értékesítése, illetve partneri kapcsolatok kiépítése lesz Bulgáriában.
A bolgár leányvállalat székhelye Szófiában van, és a társaság törzstőkéje 2.000 leva. A társaság képviseletét Dobos Attila és Sipos Levente Zsolt ügyvezetői feladatkörben látja el.
A Synergon az új leányvállalat alapításától azt várja, hogy a társaság által fejlesztett közösségi közlekedési megoldásokat, illetve az outsource, valamint Cloud szolgáltatásokat a helyi méretekhez és igényekhez mérten alakítsa, és rövid távon nyereséget termelő önálló cégként működjön.
A cég emlékeztet arra, hogy az igazgatótanács tagjai, 2011. szeptember 12-én üzletember találkozókon vettek részt Szófiában, amelyek után a vezetés úgy döntött, hogy az üzleti kapcsolatok minél kedvezőbb összehangolása érdekében, önálló divíziót hoznak létre a térségben.
A közlemény szerint a partneri és üzleti kapcsolatok 2011 végére olyan szintre jutottak, amelyek egy önálló leányvállalat alapítását igényelték.
Az igazgatótanács döntése nyomán a bolgár leányvállalat megalapítása, valamint fenntartása - annak projekt alapú működési modellje okán - a Synergon Csoport számára minimális költséggel jár, a meghirdetett tendereken azonban egy, az adott országban működő vállalat nagyobb előnnyel indulhat.
A Synergon Informatika Nyrt. 2011-ben a megelőző évi 15,3 milliárd forintról 16,5 milliárd forintra növelte értékesítésből származó árbevételét, míg adózás után 783 millió forintos vesztességgel zárt, szemben a 2010-es 800 milliós mínusszal.
A Synergon részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában jegyzik. A papírok a keddi kereskedést 280 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 462 forint volt, a legalacsonyabb 199 forint.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve