A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn bankszünnap volt az Egyesült Királyságban, ezért nem volt nagy forgalom a tőkepiacokon. A magyar tőzsdén alacsony forgalom mellett oldalaztak a részvények, ebben a "lapos hangulatban" kiemelkedő az OTP és a Mol teljesítménye.
Kapcsolódó
A nyugat-európai piacokon is enyhe pluszt lehetett zárás előtt látni alacsony forgalom mellett. A befektetők továbbra is az euró-dollár árfolyamra figyelnek - tette hozzá.
A New York-i tőzsde irányadó indexei emelkedéssel nyitottak hétfőn. A befektetők derűlátását fokozták azok a hírek, melyek szerint az Egyesült Államok és Mexikó közel jutottak egy kereskedelmi megállapodás megkötéséhez, miközben a Jerome Powell, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke által mondott megnyugtató kijelentések a gazdaságba vetett bizalmat táplálták.
A Mol 44 forinttal, 1,56 százalékkal 2858 forintra erősödött, 365,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 215 forinttal, 2,15 százalékkal 10 200 forintra nőtt, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 403,50 forintra emelkedett, forgalma 54,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5355 forintra nőtt, forgalmuk 590,6 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3686,84 ponton zárt hétfőn, ez 25,14 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve