A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,51 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 30 100 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,33 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A vasárnapi olasz népszavazásra figyelnek az európai piacok. A milánói tőzsdén leginkább a bankpapírok veszítettek értékükből. Az olasz tőzsde indexe még hétfőn délután is a negatív tartományban ingadozott. A többi európai börzén ugyanakkor az olasznál jobb volt a hangulat - mondta Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1-en.
A magyar tőzsde is nyugodtabb volt, és a reggeli negatív nyitás után a DAX-indexet követve zárásra csaknem 1 százalékos pluszt "hozott össze" a BUX-index. Gyakorlatilag a vezető részvények mindegyike 1 százalékos emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést.
A Mol 175 forinttal, 0,95 százalékkal 18 600 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 1,03 százalékkal 8011 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,03 százalékkal 489 forintra emelkedett, forgalma 314,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,03 százalékkal 5870 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1874,67 ponton zárt hétfőn, ez 4,25 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Pluszban zárt Nyugat-Európa
Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE-100 0,25 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,65 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,10 százalékos növekedéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,15 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója pedig 0,67 százalékkal erősödött.
Az európai tőzsdezáráskor - 17.30 órakor - az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 54 cent (0,99 százalék) emelkedéssel 55 dolláron állt.
Ugyanekkor New Yorkban a DJIA tőzsdemutató 0,42 százalék, a Nasdaq 0,97 százalék, az S&P mutató pedig 0,65 százalék erősödést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve