Vizsgálatot indított a Mol irányítása alá tartozó INA-nál a horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészségi hivatal (USKOK), amely felszólította a társaságot, hogy adja át a 2008-2009 közötti olaj- és finomított termékek beszerzésére vonatkozó teljes iratállományát - idézte a Croatian Times a Vecernji list napilapot.
Az INA 2008 utolsó negyedévében származtatott ügyletein mintegy 1,5 milliárd kuna (200 millió eurós) veszteséget szenvedett el, amely a társaság pénzügyi összeomlásához, hatalmas adóhátralékhoz, illetve végül a cég vezetésének Molhoz kerülését jelentő részvényesi megállapodáshoz vezettek.
A vizsgálat fókuszában elsősorban az INA és az albán származású szlovén üzletember, Hetem Ramadi érdekeltségébe tartozó Salbatring International között létrejött szerződések állnak. Az INA a vizsgált időszakban kezdett alacsony kéntartalmú dízel beszerzésekbe a kis Salbatringtől, pedig korábban olyan nagy iparági szereplőktől vásárolt, mint a Vitol, a Glencore vagy a Litasco.
A beszerzések beindulásának évében az INA hatalmas veszteséggel zárta az évet, míg a Salbatring árbevétele az egy évvel korábbi 60 millió euróról 611 millióra ugrott - írta a lap.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!