Az ázsiai kereskedésben vegyes a kép, az európai piacokon pedig nem látszik egyértelmű irány, a határidős indexek iránykeresést jeleznek - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. A magyar tőzsdeindex mozgását a nap elején a nemzetközi hangulat határozza majd meg, délután a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülésére figyel.
A hazai részvénypiac sem tudta kivonni magát a hétfői kereskedésben tapasztalható negatív befektetői hangulat alól, de kedden kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában.
Kapcsolódó
A vezető részvények közül jelentősen visszaesett a Richter árfolyama, ami így ismét az 5200 forintos szint alá került, a következő fontos szint 5000 forintnál található. A Mol jegyzése fontos támasz közelébe ért, a 3270 forintos szintre érdemes figyelni a következő napokban, ennek "letörése" hosszú emelkedő trendet szakítana meg. Az OTP elmozdulás nélkül zárt, kedden ismét próbálkozhat a 13 000-13 100 forintos zóna áttörésével, ami azonban erős ellenállást képez. A Magyar Telekom jegyzésében a szakértő nem vár érdemi változást a következő napokban sem.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,50 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 41 605,17 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 30 forinttal, 0,90 százalékkal 3290 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 12 860 forintot ért, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 133 millió forint volt. A Richter-papírok 105 forinttal, 1,98 százalékkal 5190 forintra gyengültek, forgalmuk 926,1 millió forintot ért el - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve