New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,42 százalék, az S&P-500 index 0,44 százalék, a Nasdaq Composite index 0,51 százalék emelkedést mutatott.
Az amerikai tőzsdék nagy árfolyam-ingadozásoknak voltak kitéve az elmúlt napokban, részben az importvámok kivetése miatt Kínával és az Európai Unióval éleződő kereskedelmi feszültség következtében, részben pedig a nagy közösségi média cégek "adathasznosítási" gyakorlata miatt. (Pénzeső volt a Mészáros-cégnél - ezt a cikket olvasta már?
Kapcsolódó
A nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban elsősorban a nagy technológiai vállalatok részvényei erősödtek, elsősorban korábbi veszteségeik pozitív korrekciójaként.
Csütörtökön a makrogazdasági adatoktól is kapott némi pozitív lökést a tőzsde. Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma ugyanis az elmúlt héten 45 éves mélypontra, 215 ezerre csökkent.
Az olaj ára csökkent csütörtökön. Az amerikai olajkészletekben bekövetkezett váratlan növekedés több mint ellentételezte az OPEC által tett jelzést a termeléskorlátozás folytatására a jövő évben is. A Brent nyersolaj ára 0,51 százalékkal, hordónként 68,41 dollárra, a WTI ára 0,12 százalékkal, 64,30 dollárra csökkent. A Brent ára a héten, kedden, 71 dollár felett, idei csúcsa közelébe emelkedett. A Brent az év eleje óta négy százalékos, a WTI pedig hat és fél százalékos nyereségben jár.
A dollár árfolyama és az arany ára alig változott. Az eurót 0,12 százalékkal jegyezték erősebben, 1,2324 dolláron, az arany ára 0,01 százalékkal, 1324,30 dollárra emelkedett unciánként - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve