Az év elején még az amerikai-iráni konfliktus hatására emelkedett az aranyár, ekkor a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a geopolitikai konfliktusok idején az arany jobb befektetés, mint az olaj, ráadásul a gyengélkedő dollár, a növekvő infláció és a gyengülő gazdasági mutatók is mind az arany további erősödését vetítették előre. A koronavírus-járvány miatti bizonytalanság februárban még erősen ingadozó aranykurzust eredményezett, ami miatt március 19-én már az 1465 dolláros mélypontot is elérte az unciánkénti ára.
Aztán a New-York-i Fed (Federal Reserve Bank of New York) bejelentette, hogy korlátlan mennyiségben vásárol fel állampapírokat és jelzálogleveleket, hogy ezzel támogassák az amerikai gazdaságot, a hír hatására ismét kilőtt az aranyárfolyam. A lendület pedig még mindig tart. Közben viszont a világ fizikai aranykészletei gyakorlatilag elfogytak, mert a tömbök öntödéi is leálltak a betegség miatt. Áprilisban az aranyárfolyam már az 1700 dolláros lélektani határt is elérte. Nem véletlen, hiszen ebben az időszakban már egyértelműen lehetett látni, hogy a vírus ellen csak karanténnal lehet küzdeni, ami magával hozza a gazdasági visszaesést.
Kapcsolódó
Ha jön egy második hullám, illetve az ez iránti félelem is csak fokozza a gazdasági bizonytalanságot, ami mind az arany felé irányíthatja a befektetőket, ennek nyomán az év végére akár a 2000 dolláros unciánkénti ár sem elképzelhetetlen.
Ennek fényében elég biztos befektetésnek tűnik az aranyvásárlás, ami itthon is éreztette a hatását: miután a BÁV-nál márciusban kifogytak az aranytömb készletek, közel háromszorosára nőtt az ékszerek forgalma. Az ékszergalériák bezárásával a kereslet az online ékszeraukciókra tevődött át. Júniusban egyre többen adják el aranytömbjeiket, miközben ezekért már sorban állnak az új vevők.
Míg februárban a BÁV 60 millió forint befektetési aranytömb forgalmat bonyolított le, márciusban, a veszélyhelyzet elrendelése után, ez a szám közel nyolcszorosára emelkedett. Az aranytömböket készítő gyárak bezárásával, és az aranyár hullámzásával, az egyre növekvő kereslet áttolódott a klasszikusan lakossági befektetésnek számító aranyékszerek és az arany fizetőeszközök felé. A BÁV-nál közel háromszoros forgalomnövekedést regisztráltak márciusban az ékszergalériákban, majd miután a hónap végén az üzletek a járványügyi szabályozásnak eleget téve bezártak, a forgalom az online ékszeraukciókra tevődött át - írja közleményében a szervezet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve