A Molnak a blokkban 40 százalékos tulajdoni hányada van, 60 százalékot a Mari Petroleum Company Limited birtokol.
A Mol Pakisztánban öt blokkban rendelkezik részesedéssel és több mint 15 éve van jelen kutatás-kitermelési irányítóként (operátor) az országban.
A mostani a tizedik találat 1999 óta Pakisztánban, és a második siker a Karak blokkban. A Mol közölte: a fúrás márciusban kezdődött és elérte a 3 ezer métert. Teszteléskor a Datta formációból gáz és kondenzátum került felszínre napi 618 hordó kőolaj egyenérték (boepd), illetve napi 160 hordó (bblpd) hozammal. A Samanasuk formációból felszínre került gáz és kondenzátum hozama napi 877 boepd és 180 bblpd. A Lockhart formáció tesztelése kereskedelmi mennyiségű kőolajat mutatott ki 500 bblpd hozammal - tájékoztatott a Mol.
Alexander Dodds, a Mol kutatás-termelési ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: Pakisztán ígéretes, nagy potenciállal bíró, óriási feltáratlan kutatási területtel rendelkező ország.
A Mol 1999-ben jelent meg Pakisztánban, 2002-ben volt az első lelőhely felfedezés, majd 2005-ben kezdődött meg az első termelés. Ennek köszönhetően 2014-re már a Mol Pakistan biztosította az ország gázszükségletének mintegy 10 százalékát, és vált az ország legnagyobb LPG (autógáz) termelőjévé, második legnagyobb olaj és kondenzátum termelőjévé, és a harmadik legnagyobb gáztermelőjévé.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve