A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Miközben a tengerentúlon a Wilshire−5000 index (visszaforgatott osztalékokat feltételezve) már az előző bikapiaci csúcsot jelentő 2007. október 9-i szint felett jár, a piacokon az elmúlt időszakban mintha elzárták volna a csapot. A forgalom ugyanis az ECB kétkörös likviditásbővítő tendere ellenére is januárban éves összevetésben, illetve februárban hó/hó alapon nem egy esetben 20 százalékos csökkenést mutatott a világ börzéinek forgalma a Tőzsdék Világszövetsége (WFE) adatai alapján.
Meghatározó impulzusra lenne szükség a forgalom fellendüléséhez Varjú Péter, az Erste vezető üzletkötője szerint. Erre viszont legfeljebb fél éven belül sor kerülhet, és a szakember inkább a pozitív irány folytatását várja, bár kockázati tényezőként a levegőben lóg az infláció felpörgése, illetve a kínai gazdaság lassulása és annak esetleges hatásai. A 2000 végén kezdődő és 2001 szeptemberéig kitartó forgalom nélküli oldalazó vergődés megismétlődését viszont Varjú nem tartja túl valószínűnek.
Túl a nehezén?
A forgalom apadásában a nemzetközi helyzetet nézve szerepet játszhat, hogy első körben átlendült a világ a nehezén − mondta Varjú a Napi Gazdaságnak. Az USA-ból többnyire biztató gazdasági adatok érkeztek és a vállalati eredmények is rendben vannak, míg Európában egyelőre a legnagyobb veszély elhárult, amiből kivette a részét az ECB két likviditásbővítő tendere is. A szakember szerint az elmúlt időszak emelkedését elnézve aki akart, már bevásárolt, így nem igazán vannak potenciális vevők, míg az eladások azért nem indultak be, mivel alapvetően pozitív a befektetők zömének jövőképe.
Magyarország esetében az IMF-megállapodást vagy a piac kényszeríti ki (ami fájdalmasabb lenne), vagy a kormány dönti el végre, hogy szükség van a tárgyalások lebonyolítására belátható időn belül. S bár a részvényeket hanyagolják a külföldi befektetők, a kötvénypiacon jelen vannak, ami a kezükben összpontosuló rekordállományon is látszik. A pesti tőzsde forgalomnélküliségében a politikai bizonytalanságokon kívül szerepet játszik így az is, hogy a feltörekvő piacokon is inkább a kevésbé kockázatosakat részesítik egyelőre előnyben, Varjú szerint azonban ahogy most alulteljesítésben járt élen a BUX, pozitív fordulat esetén felülteljesítő lehet.
Az EU/IMF-megállapodás lehet a vízválasztó
Budapesten a politikai bizonytalanságok komoly szerepet játszanak a részvényforgalom fokozatos apadásában − véli Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője is. A szakember szintén úgy véli, az EU/IMF-megállapodás lehet a vízválasztó. Ha ez nem történik meg, akkor a brókercégek is bajban lesznek és − azon kívül, hogy megpróbálnak megbarátkozni az új világrenddel − ki kell találniuk valamit az új viszonyokhoz való alkalmazkodás érdekében.
Sok minden múlik Blahó szerint Amerikán is: ha ott ismét kockázatvállalóbbá és aktívabbá válnak a befektetők, az átcsaphat az óceán ezen oldalára is. A tengerentúlon önmagában a New York-i értéktőzsde (NYSE) forgalmát vizsgálva valóban szembeötlő a visszaesés, ám az elektronikus kereskedési platformokat, illetve a többi börze által bonyolított forgalmat is figyelembe vevő mutató, bár csökkenést tükröz, kevésbé fest vészes képet − véli Blahó.

A kockázatmentes eszközök felé fordulnak
Az elmúlt 3-4 évet vizsgálva a válság során kétségtelenül nagyobb volt a lendület lefelé, ám az utána következő felkapaszkodáshoz is társult forgalom. Történetileg vizsgálva a 2000-s évek felfutásában még fontos szerepet játszott a baby boom-generáció, ők viszont az elmúlt évtizedben kétszer is nagyon megégették magukat (mind a dotcomlufi kipukkadását követően, mind a Lehman-csődöt követő szakadásban), így most már óvatosabbak. Ráadásul egyre többen érkeznek közülük a nyugdíjkorhatárhoz, így sokkal inkább veszik már ki a pénzüket, semmint újabb összegeket fektetnek be, valamint portfólióikat is inkább a kötvények és kevésbé kockázatos eszközök irányába súlyozzák át.
Az újabb generáció is megélte már a válságot, így körültekintőbben és válogatósabban fektet be − véli Blahó. További fontos tényező, hogy a nagy intézményi szereplők előnyben részesítik a sokkal átláthatatlanabb, úgynevezett "black poolokat", ahol hatalmas részvénypakettek cserélhetnek gazdát anélkül, hogy a piacon nagyobb árfolyamhatást gyakorolnának. Ezenfelül Blahó szerint az is közrejátszik, hogy a másodpercek töredéke alatt kötő algoritmikus kereskedési rendszerek (hft) sokkal inkább a csapkodó, volatilis piacon tudnak hatékonyabban üzletelni, az egyenes vonalú mozgások idején inkább a háttérbe szorulnak, ráadásul az amerikai politikusok, valamint a felügyelet is egyre inkább szorgalmazza szigorúbb szabályozásukat.

Hiányoznak a magánnyugdíjpénztárak
Öngerjesztő folyamatnak lehetünk tanúi Móró Tamás, a Concorde stratégája szerint, a forgalom kiszáradását ugyanis a volatilitás eltűnése hozta magával. A jelenlegi trend megtörését az európai kötvényhozamok emelkedésének folytatódása (ez a bankszektor szereplőinek jegyzésén már érezteti hatását), a kínai gazdaság kemény földet érése, illetve a vezető indexek esetében kialakuló korrekció idézhetné elő. Móró szerint a DAX esetében már látszanak kialakulni erre utaló jelek, és a vártnál rosszabb, recessziót megerősítő európai gazdasági adatok is ebbe az irányba hathatnak.
A magyar piacon a magánnyugdíjpénztárak kiesése egyértelműen érezteti hatását, a külföldi intézményi szereplők pedig jellemzően akkor kezdik el adni az OTP-t, ha az európai szektortársak is esnek. A magyar kisbefektetők közül ugyan többen is vennének már a bankpapírból, ám ha 3900−4000 környékén adtak el, akkor sokkal inkább vennének egy tízszázalékos korrekciót követően.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve