Bencsik László vezérigazgató-helyettes a Napi.hu-nak elmondta, hogy a horvát szerzeményt már félévkor konszolidálták, a román az év végén kerül bele számvitelileg is a csoportba. A következő egy év a két kisbank integrációjával zajlik, addig nehezen képzelhető el az akvizicók folytatása, de középtávon valószínűsíthetők a további hasonló lépések.
Horvátországban április végén vette meg az OTP banka Hrvatska a Panco Popolara croatiát 14 milió euróért, a könyv szerinti érték 30 százalékáért. (A badwill a második negyedéves OTP-eredményt 4,1 milliárd forinttal javította.) A bank mérlegfőösszege 2 milliárd kuna (az OBH-é 14 milliárd), piaci részesedése 0,6 százalék, amely az OBH 3,3 százalékával együtt idén már csaknem 4 százalékot jelent, és az egyesített bank a horvát bankszektor nyolcadik legnagyobb szereplője. Külön előny, hogy az olasz érdekeltségű kisbank Zágrábban és az ország északi, nyugati részén rendelkezet tösszesen 34 fiókokal, míg az OTP eddig főleg Dalmáciában és Szlavóniában bírt poziciókkal (103 fiókkal).
Kapcsolódó
A Romániában július végén megvásárolt portugál tulajdonú Millennium Bank valamivel nagyobb falat, 56 fiókja egyenletesen oszlik meg az országban (az OTP 84 fiókkal eddig főként az erdélyi területeket fedte le jobban), Bukarestben például egyforma volt a két bank fiókjainak száma. A Milennium 300 milliós ügyfél- és 400 milliós hitelállományával, 600 milliós mérlegfőösszegével a román bankszektor 22. helyén állt. A Millennium Bank 0,8 százalékos piaci részesedésével együtt az OTP Bank Romania piaci részesedése 2,1 százalékra nő, az együttes mérlegfőösszeg pedig eléri a 2,1 milliárd eurot. Az OTP Bank ezzel a piaci rangsorban a 18-dikról a 11-dik helyre lép elő.
A portugál kisbank is veszteséges volt (az első félévben mintegy 2 millió euró erejéig), így a 39 millió eurós vételár a könyvérték alig felét éri el. (A badwill ezek szerint több, mint 10 milliárd forinttal javítja majd a negyedik negyedéves OTP-számokat.) Az akvizicióval a közép-kelet-európai térség leggyorsabban növekvő bankpiacán, Romániában különösen a lakossági hitelezés terén javulhatnak az egyébként idén már stabilan nyereséges (1,7 miliárdos féléves profitot elért) OTP Romania poziciói.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve