A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a közelmúltban engedélyezte, hogy az OTP Bank Nyrt. bankképviseletet létesítsen Kínában - tudta meg a Napi.hu. A határozat szerint az OTP Bank Nyrt. Kínai képviseleti iroda működési helye Peking lesz, vezetőjének pedig Darnai Attilát nevezték ki. A dokumentum alapján a bankképviselet működése várhatóan 2014. novemberében kezdődik és 2017. februárjáig tart.
Megerősítjük a hírt, az OTP Bank valóban képviseleti irodát szeretne nyitni Kínában, amely egyelőre csak piackutatással foglalkozna - válaszolta kérdésünkre az OTP Bank. A pénzintézet szerint a távol-keleti terjeszkedési terveket elsősorban az indokolja, hogy a várakozások szerint ezekben az országokban a következő évtizedekben lényegesen magasabb lesz a gazdasági növekedés, mint Közép-Kelet-Európában. Az OTP pedig úgy látja, hogy egy ilyen iroda a Kínában zajló gazdasági folyamatok alapos megismerésének egyik hatékony eszköze lehet.
Már korábban is érkeztek hírek a magyar bankóriás távol-keleti terveiről. Ami a Távol-Keletet illeti: keressük a lehetőségeket, képviseleti iroda nyitását tervezzük, az országokat jól ismerő, a kínai és vietnami nyelvet beszélő kollégákat vettünk fel - mondta tavaly júliusban Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a Népszabadságnak adott interjúban. Az akkor elhangzott indoklása szerint fontos a gazdaságos üzemméret, a magyar piac azonban kicsi, az elmúlt években pedig kevesebb a beruházás, és csökkent a fogyasztás, vagyis nehéz jövedelmet termelni. Az OTP-nek pedig vannak olyan termékei, amelyek sikeresek és jól működnek a külföldi piacokon, ezért keresünk olyan lehetőségeket, ahol bővíteni tudjuk a mozgásterünket, több profitot tudunk termelni - fogalmazott Csányi.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve