Tíz kínai kormányzati ügynökség, köztük a központi bank, valamint a banki, értékpapír- és devizaszabályozók közös nyilatkozatban közölték, hogy szorosan együttműködnek a kriptovalutákkal való kereskedés elleni erőteljes fellépés fenntartásában. A Kínai Népbank szerint a kriptovaluták nem foroghatnak hagyományos valutaként a piacokon, és a tengerentúli tőzsdéknek tilos az interneten keresztül szolgáltatásokat nyújtaniuk a kínai befektetőknek - írja a Reuters, amely szerint a jegybank megtiltotta a pénzintézeteknek, a fizetési vállalatoknak és az internetes cégeknek, hogy megkönnyítsék a kriptopénzekkel való kereskedést.
A lépések azután történnek, hogy a kínai államtanács, vagyis a kabinet májusban a pénzügyi kockázatok elhárítására tett erőfeszítések részeként a bitcoin-bányászat és -kereskedelem visszaszorítására tett ígéretet, ami a kriptopénzek jelentős eladási hullámát váltotta ki.
A kínai kormány "vissza fogja szorítani a virtuális valutákkal való spekulációt, valamint a kapcsolódó pénzügyi tevékenységeket és a helytelen magatartást az emberek tulajdonának védelme, valamint a gazdasági, pénzügyi és társadalmi rend fenntartása érdekében" - áll a jegybank honlapján közzétett nyilatkozatban. A legutóbbi lépésre válaszul a bitcoin, a világ legnagyobb kriptopénze több mint 6 százalékkal 42,2167 dollárra esett, miután korábban mintegy 1 százalékkal csökkent.
A kevésbé népszerű digitális valuták - amelyek jellemzően a bitcoinnal együtt emelkednek és esnek - szintén zuhantak pénteken: az ether 10 százalékot esett, míg az XRP hasonló mértékben veszített értékéből.
"Egyfajta pánik van a levegőben" - mondta Joseph Edwards, a londoni Enigma Securities kriptopénzes kutatási vezetője. "A kripto továbbra is a legalitás szürke zónájában létezik az egész Kínában" - magyarázta az aggályokat.
Az amerikai tőzsdén jegyzett bányászok, a Riot Blockchain , a Marathon Digital és a Bit Digital 6,3% és 7,5% között estek a nyitás előtti kereskedésben. A kínai fókuszú SOS 6,1%-ot esett, míg a San Francisco-i kriptotőzsde, a Coinbase Global 3,4%-ot veszített értékéből.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve