Mintegy fél órával a nyitás után 0,7 százalékos pluszban állt a BUX, az emelkedésből az összes blue chip kivette a részét. Ekkor ugyanis a Magyar Telekom 0,3, a Mol 0,5, a Richter 0,8, az OTP pedig 1,5 százalékos pluszban állt. Ez utóbbi teljesítményében szerepet játszhat az is, hogy egy friss sajtóhír szerint a Sberbank eladja a magyar mellett a szlovák leányvállalatát is, ez utóbbira pedig az OTP-nek is fáj a foga.
A forgalmat nézve az OTP állt az első helyen 524 millióval, a Mol volt a második 31 millióval, míg a képzeletbeli dobogóra a Richter fért fel 24 millióval.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve