A világ legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártója pénteken azt közölte, hogy az április végével záródott folyó pénzügyi év második negyedében 802,4 millió dollárra, részvényenként 2,49 dollárra ugrott az adózott eredménye az egy évvel korábbi 495,4 millió dollárról, részvényenként 1,56 dollárról - írja az MTI.
Az egyszeri tételek nélküli negyedéves részvényarányos eredmény 1,94 dollár volt. Ennek alapján szakértők gyengébb, 1,68 dollár profitra számítottak.
Az árbevétel 5,2 százalékkal 8,29 milliárd dollárra emelkedett, felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 7,32 milliárd dollárt.
A mezőgazdasági gépvásárlás növekedését elsősorban az emelkedő mezőgazdasági terményárak váltották ki, aminek a hatására nő a mezőgazdasági termelők nyeresége, ezért bővül az új gépek iránti keresletük.
A Deere azt közölte pénteken, hogy az április végével záródott három hónapban különösen Dél-Amerikában nőtt meg a mezőgazdasági gépei iránti kereslet.
Februárban a cég még azzal számolt, hogy a folyó pénzügyi évben a mezőgazdasági gépeladásai 4 százalékkal nőnek, ezt a várakozását most 9 százalékra változtatta.
A Deere részvényének az árfolyama 7 százalékos pluszban állt a New York-i tőzsde pénteki nyitása előtti elektronikus kereskedésben - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve