Közel öt évvel az állami mentőakció után jutott el odáig a két cég, hogy újra a legnagyobb amerikai tőzsdeindex tagjai legyenek, a Reuters cikke szerint ez szimbolikus győzelem számukra.
Az indextagság várhatóan megnöveli a befektetők érdeklődését, ami különösen a még mindig részben állami tulajdonú GM számára lenne fontos. Az AIG 182 milliárd dolláros állami mentőövet kapott 2008-ban, míg a General Motors életben tartása érdekében 50 milliárd dollárt költött el az amerikai kormány. Azóta a biztosítótársaság papírjait már eladta az állam, az adófizetők nyereséggel szálltak ki az akcióból, míg az autógyár esetében 2014 elejére tervezik a kiszállást, jelenlegi állapot szerint azonban abban az esetben veszteséget kell majd elkönyvelnie az amerikai költségvetésnek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve