A Magyar Államkincstár kirendeltségei a korábbi híreknek megfelelően november 26-tól kapcsolódnak be az értékesítésbe. Az eurókötvényt az OTP Bank is forgalmazza. A Prémium Euró Magyar Államkötvény nevű, hároméves futamidejű, változó kamatozású kötvényt 200 millió euró értékben várhatóan egy éven át, jövő november 20-ig forgalmazzák - derül ki az ÁKK honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatóból.
A kötvények 2015. december 21-én járnak le, és félévente, júniusban és decemberben fizetnek majd az Európai Unió inflációját - az európai statisztikai hivatal, az Eurostat által közzétett harmonizált fogyasztói árindexet (HICP) - 2,5 százalékponttal meghaladó éves kamatot.
Az első, 2013. június 21-én végződő kamatperiódusra a kamat évi 5,1 százalék, azaz a valamivel több mint fél évre a névérték 2,97 százaléka. A kötvények mindenkori ára a névérték plusz a vásárlás napjáig felhalmozott kamat.
Bár a kötvényt elsősorban a lakosságnak szánják, intézményi befektetők és külföldiek is vásárolhatják.
A forgalmazóknak az ÁKK az eurókötvényre 1 százalék forgalmazási jutalékot fizet, ugyanannyit, mint a forint államkötvényekre, csak nem forintban, hanem euróban - mondta Borbély László András, hozzátette: a jutalék, a hároméves futamidőre számolva, évi 0,4 százaléknak felel meg.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve