Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál alapvetően a korábbi időszak tendenciái folytatódtak. A szektorban a taglétszám csökkenő ütemben, de mérséklődött. A második negyedév végén a Stabilitás Pénztárszövetség 1,13 millió önkéntes nyugdíjpénztártagot tartott nyilván, ez minimálisan - 0,3 százalékkal - meghaladja az egy évvel korábbi taglétszámot - ismertette a legfrissebb adatokat Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke. Hozzátette: a második negyedévben kevesebb belépő és kilépő tag volt, mint a korábbi időszakokban, így szerény mértékben csökkent a pénztárak összlétszáma
Kedvező, hogy az első negyedévhez képest a másodikban növekedtek a befizetések, ezen belül a szezonális folyamatoknak megfelelően a munkáltatói hozzájárulások emelkedtek nagyobb mértékben. Összességében közel 20 milliárd forint tagdíjjellegű bevétel érkezett be az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz, ami éves összevetésben 7 százalékos növekedésnek felel meg. Az önkéntes kasszák tagoknak történő kifizetései jelentősen, éves összevetésben közel 34 százalékkal 15 milliárd forintra estek - fogalmazott Lehoczky, aki azt is kiemelte, hogy a csökkenés egyértelműen a pénztárak iránti bizalom jeleként értelmezhető, hiszen az elmúlt időszakokban mindig akkor csökkentek a kifizetések, amikor jó eredményeket értek el a pénztárak.
Felértékelődő öngondoskodás
Az elnök közölte, a második negyedévében negatív, mínusz 3 százalékos volt a szektor összesített hozama, ami a pénz és tőkepiaci helyzet alapján minimálisnak mondható. Ezzel együtt összességében az év első felében 21 milliárd forint hozamot termelt az önkéntes nyugdíjpénztári szektor, ami mintegy 2,5 százalékos hozamot jelent. A növekvő befizetések, a csökkenő kifizetések és a negatív második negyedéves hozam eredőjeként az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona lényegében nem változott az első negyedévhez képest, a második negyedév vévén 866 milliárd forintot tett ki, ami az előző év azonos időszakához képest jelentős, 13,3 százalékos növekedésnek felel meg - fogalmazott az elnök.
Az egy főre jutó vagyon közel 767 ezer forintra nőtt az egy évvel korábbi 678 ezer forintról. Ez szintén 13 százalék feletti növekedést jelent - közölte Lehoczky László, egyúttal kiemelte, a szövetséghez tartozó pénztárak második negyedéves eredménye is azt jelzi, hogy felértékelődik az öngondoskodás fontossága.
A második negyedéves folyamatok közül fontos továbbá, hogy az önkéntes pénztárak jelentősen, 30 százalékkal 216 millió forintra csökkentették működési veszteségeiket. A nem fizető tagoktól levont hozammal pedig az érintett pénztárak közel 300 millió forinttal növelték a működési tartalékukat. A Stabilitás Pénztárszövetségéhez tartozó egészségpénztárak is jó teljesítménnyel rukkoltak elő a második negyedévben, az összesített vagyon 2,5 százalékkal 43,61 milliárd forintra emelkedett.
A szövetséghez tartozó magánnyugdíjpénztárak összvagyona közel 187 milliárd forintra rúgott a második negyedév végén, ami éves összevetésben közel 3 százalékos bővülésnek felel meg. A második negyedév végén közel 64 ezer tagja volt a pénztáraknak, ami az előző negyedév végéhez képest 4 ezer fős, 2012 első negyedév végéhez viszonyítva pedig több mint 6 ezres csökkenést jelent. 2012 második negyedévének végén 2,6 millió, idén március végén 2,7 millió forint volt az egy tagra jutó átlagos vagyon, ami a második negyedév végén 2,93 millió forintra nőtt. Ez pedig éves szinten 13, negyedéves összevetésben pedig közel 9 százalékos gyarapodást jelent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve