A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,63 százalékos emelkedéssel, 36 140,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest - írta az MTI.
A magyar tőzsde erős napot zárt a Molnak és az OTP-nek köszönhetően, a forgalom ugyanakkor nem volt nagy - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en. A nemzetközi piacokon nagyrészt iránytalanul telt a kereskedés, a főbb indexek kisebb pluszokat, mínuszokat mutattak.
Kapcsolódó
A Mol 290 forinttal, 1,34 százalékkal 21 955 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények záróára 70 forinttal, 0,73 százalékkal 9622 forintra, új éves csúcsra emelkedett, forgalma 2,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 474 forintra csökkent, forgalma 193,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 18 forinttal, 0,26 százalékkal 6850 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2795,62 ponton zárt hétfőn, ez 84,66 pontos, 3,12 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,36 százalékos plusszal, a frankfurti DAX-30 0,36 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,13 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot - írta az MTI.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 4 cent csökkenéssel 48,87 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,04 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,06 százalék pluszban volt, miközben a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,09 százalék emelkedést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve