A Mol 185 forinttal, 0,87 százalékkal 21 485 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,58 százalékkal 9565 forintra, új éves csúcsra emelkedett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 473 forintra csökkent, forgalma 365,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,03 százalékkal 6899 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 17 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1 csatornán a kereskedésről elmondta: szerda csendes napnak indult, de Janet Yellen, a Fed elnökének szavaira lendületet kaptak, és kifejezetten erős emelkedéssel zártak a tőzsdék a világ legtöbb piacán.
A német DAX-index körülbelül 1,5 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, és az amerikai tőzsdén is 0,6 százalékos pluszt lehet látni - mondta. Pleschinger Gyula hozzátette, a magyar tőzsde is jól teljesített, bár eredménye szerényebb, a BUX-index 0,34 százalékkal emelkedett. A nap vesztese a Magyar Telekom, a Mol és az OTP erősödött, a Richter pedig stagnált.
Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke szerdán további fokozatos kamatemeléseket és a masszív kötvényállomány leépítésének megkezdését ígérte a képviselőház pénzügyi bizottságában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve